KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Keríts sort a szeretetre!

2017. december 07. - Kőszegi Zsuzsanna

Különös, mennyire hajlamos halogatni az ember a szeretet kifejezését. Ezt pedig mindig azzal indokolja, hogy nincs rá idő, holott az olyan dolgokon való rágódásra, amelyekkel úgysem tud mit kezdeni, hihetetlenül sok időt tud áldozni. Miközben foglalkozhatna olyan dolgokkal, amit még akár élvezhetne is.

A munkába menésre például mindenki ki tudja mérni a megfelelő időmennyiséget, de azt már nem szabja meg magának, mennyi időt tölthet a munkáján való gondolkodással. Míg ha például úgy döntesz, hogy „egy óra, míg beérek a munkahelyemre, szóval ez idő alatt akár végig is gondolhatom mi minden az, amit el kell majd ott intéznem” máris felszabadítottál magadnak egy elég jelentékeny időmennyiséget. Az alatt a másik egy óra alatt pedig, ami alatt ténylegesen elhagyod a lakást, beszélhetsz a szeretteiddel is, ahelyett hogy már akkor a munkán járna az eszed.

Időbeosztásról rendszeresen beszélünk, de “tudatbeosztásról”, ha lehet így nevezni ezt, már nem. Pedig ez az, ami igazán produktívvá teszi az embert. A produktív ember eldönti, hogy „erre ennyi időt szánok és minden figyelmemet erre összpontosítom. Amikor ide vagy odaérek minden figyelmemet arra összpontosítom. Aztán egy teljes órányi figyelmet szentelek másra.” – ez lehet bármi. Aztán irányíthatod a figyelmedet újra a szeretteidre, alvásra, vagy bármire, ami szükséges.

Egyesek, amint lefekszenek, elméletileg aludni, gyakorlatilag egyből értelmetlen rágódásba kezdenek arról, hogy ezt meg azt meg amazt sem csinálták meg napközben, aztán álmatlanságról panaszkodnak. Holott valójában nem álmatlanok, csak nem jól menedzselik idejüket, nem tervezik meg napjukat. Ha már mindenáron aggódni akarsz, jó előre határozd meg meddig fogod ezt tenni magaddal, hisz jogod van aggódni, de figyelj arra, hogy ne vidd túlzásba.

Valóban figyelj oda a párodra és a mondandójára, bármi is legyen az – még ha nem is annyira fontos. A legfontosabb ugyanis az, hogy figyelj oda rá. Ez minden, ami számít, minden más mellékes. Nézz a szemébe, mosolyogj rá, nézd az arcát és ismerd fel, hogy azon szerencsések közé tartozol, akik nem az abszolut és teljes magány nyomorúságában élik az életüket.

Fontos az is, hogy emlékeztesd magad, milyen szerencsés vagy, mélyítsd el a szerelmedet a választottad iránt. Ha az ember szeret valakit, akkor asszociálja magát a kellemes emlékekhez, míg ha megbántják, akkor kívülről látja magát a vonatkozó emlékeiben. Ha szeretnél szerelmes maradni – ami valóban egy fontos és jó dolog – jól teszed, ha aktívan asszociálod magad a kellemes emlékeidhez.

Ami pedig a kellemetlen emlékeket illeti, azokba igyekezd kívülről helyezni magad és told el őket jó messzire az adott pillanatban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne foglalkozz az adott kellemetlen emlékkel. Inkább vedd jelzésnek, hogy tudd még dolgod van vele, de az adott pillanatban inkább a kellemes emlékekre koncentrálj. A kellemes emlékeket pedig gyűjtsd össze, hozd közvetlen közelbe, mintha éppen most történne, mintha csak tegnap találkoztatok volna, mintha tegnap szerettél volna bele.

Ha elmélyíted felé a szerelmedet bizonyos dolgokat másképp is kell csinálnod. Ki kell mondanod olyasmiket is, amiket eddig nem mondtál ki. Talán túl lobbanékony vagy, talán túl gyakran dühödsz fel és még nem jutottál el oda, hogy bármit is tegyél ezen ügyben. A lényeg minden esetben az, hogy először is döntsd el, hogy változtatsz a dolgokon. Ehhez érdemes áttanulmányoznod ama döntéseid, amelyeket már korábban meghoztál és amelyek mellett ki is tartottál. Majd pedig döntsd el, hogy megmondod a szeretteidnek, hogy szereted őket.

Szerelem elmélyítése:

  • Gondolj a szerelmedre
  • Emlékezz vissza arra az alkalomra, amikor először beleszerettél. Idézd fel olyan élénken, mintha tegnap történt volna. Lásd, halld és érezd, amit láttál, hallottál és amilyen jól érezted magad. Pörgesd végig egész testeden a szerelem érzését.
  • Gondolj bármire, ami zavar a viselkedésében és most disszociáld magad attól; kívülről helyezd bele magadat is ezekbe az emlékeidbe.
  • Azonnal idézd fel mindazokat az alkalmakat, amikor végtelenül boldoggá tett, hogy együtt lehettek és asszociáld magad ezekhez az emlékekhez: láss, hallj és érezz mindent belülről.
  • Vedd sorra ezeket a csodálatos élményeket; erősítsd fel és pörgesd végig a szerelem érzését az egész testedben. Majd nézz rá a párodra és vedd észre, hogy újra azt érzed, mint amit akkor, amikor először beleszerettél.

Ébreszd fel magadban a türelem érzését és pörgesd meg jól a testedben. Idézd fel mindazokat a dolgokat, amivel szeretteid felidegesítenek, továbbra is pörgetve magadban a türelem érzését. Így apránként idővel azt veheted észre, hogy már másképp reagálsz hasonló helyzetekben. Ha csak vársz, vársz és vársz, csak bánkódhatsz az elszalasztott lehetőségeken, de ha előre tervezel, tervezel, tervezel, élhetsz is velük és cselekedhetsz.

Elérni a szeretetet annyi, mint ténylegesen szeretni. Sokszor csak beszélünk a szeretetről, mint egy létező valamiről, de fontos azt is észben tartanunk, hogy ez valójában egy „tevékenység”. Ahhoz tehát, hogy több szeretetben legyen részünk, többet is kell szeretnünk. Ez pedig annyit tesz, hogy türelemmel, szeretettel és megértéssel viszonyulunk a szeretteinkhez és életünk legfontosabb szereplőihez illő figyelmet szentelünk nekik, hogy valóban kiélvezhessünk minden velük töltött időt.

Tippek a szeretetteljes élethez:

  • Légy velük megértőbb és türelmesebb.
  • Szakíts időt a szeretteidre és ez idő alatt valóban szenteld is nekik minden figyelmedet, gondolatodat és érzésedet.
  • Rendszeresen idézd fel magadban élénken azokat az alkalmakat, amikor a legjobban szeretted a párodat és erősítsd fel az emlékeket.
  • Tegyél meg minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy valóban örömteli legyen az együtt töltött pillanat.
  • Gyakorolj spontán kedvességet. Légy különösen figyelmes valaki olyanhoz is, akit egyébként nem ismersz, vagy deríts mosolyra naponta legalább egy idegent.

Természetesen a cikkben javasoltak jó segítségként szolgálnak, de a legjobb felkereni egy kineziológus szakembert, aki segít a kellemetlen emlékek, érzések feldolgozásában, valamint segít abban, hogy valóban tudd élvezni az életet és az aggódások helyett tudd mire kell a fordítanod a figyelmed.

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

 

süti beállítások módosítása