KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Anyának lenni

2018. május 03. - Kőszegi Zsuzsanna

A mai társadalom egyik hibája az, hogy összemossa a nemi szerepeket a nevelésben, így pedig összezavarja a gyereket. A szülők egymás közti kapcsolata, illetve a szülőkkel való kapcsolatunk teremti meg a színpadot az életben az összes többi kapcsolatunk számára. Amit láttunk, vagy bármilyen más módon érzékeltünk, és ahogyan mindezt interpretáltuk, az kihat a társas kapcsolatok minden területére, tehát a barátságokra, munkahelyi viszonyokra, párkapcsolatokra stb.

Életünk nagy döntése, hogy hagyjuk-e magunkat egy csökkentett életre korlátozni, hiszen ha a szüleinket és ezen keresztül magát az életet nem tudjuk teljesen elfogadni, akkor számunkra a létezés korlátozottá válik. Nem tud kibontakozni előttünk a lehetőségek bőséges tárháza. Ezáltal gyakran saját életünk továbbadása is nehézzé vagy lehetetlenné válik. Dolgoznunk kell tehát azon, hogy igent tudjunk mondani az életre, illetve hogy a szüleinkkel és más családtagjainkkal meglévő egészségtelen sorsösszefonódásainkat feloldjuk. Váljunk szabaddá a saját sorsunk számára azáltal, hogy felszabadítjuk tudatalattinkat azoktól a mintáktól, amelyek kora gyermekkorban rögzültek, és megkötnek minket!

A nők esetében az anyai minták fontossága kiemelkedő. Sok olyan sérülést, blokkot, rezgést hordozunk magunkban, amit „elszenvedünk”, de valójában nem is biztos, hogy a miénk; nagyanyáink, ükanyáink hozták be a családba.

Az anyaság egy fájdalmasan csodálatos dolog, ami a fogantatástól a sírig tart. És csupa-csupa könny. Könnyek az örömtől, a boldogságtól, a meghatottságtól, a büszkeségtől, a változástól, az aggódástól, az együttérzéstől, a lelkiismeret furdalástól, hogy valamit elrontottunk, rosszul csináltunk, a kimerültségtől, a tehetetlen dühtől, a bizonytalanságtól…

Anyának lenni

Legnagyobb kincs, amit adhatunk gyermekünknek, a szeretet és a figyelem! A biztonság érzése, hogy bármikor, bármiben számíthat ránk, hogy kiállunk mellette, és nem hagyjuk magára, amikor ő még nem érett egy élethelyzet megoldására. Mint egy anyatigris védelmezzük ha kell, és ha kell, elengedjük a kezét. Elég nehéz eldönteni, hogy mikor kell közbelépni, meddig kell hagyni egyedül küzdeni, és látni a kis harcait, amikor anyai szíved vele sír, mert látod, hogy fáj a lelke, mert megbántották, igazságtalanok vele, és nem tudod mindentől megóvni, és valójában nem is akarod, mert nem lehet, mert akkor nem képes tanulni, fejlődni, mert tudod, hogy vannak dolgok, amiket át kell élni.

A gyerekekhez szeretet kell, sok-sok türelem, megértés, következetesség, ami szerintem megmutatja az egyensúlyt az engedékenység és a szigor között. Egyiket sem szabad túlzásba vinni. De megérzéseinkkel, empátiánkkal, gyengédségünkkel, harmóniára való törekvésünkkel tesszük emberibbé a világunkat. Valljuk be, anyának lenni nem könnyű. Helyt állni minden helyzetben, megfelelni kötelezettségeinknek, feladatainknak, önmagunkkal szemben támasztott elvárásainknak, azonban nem hiába voltak nők a családi tűzhely őrzői. Képesek vagyunk arra, hogy megszépítsük a jelent, hogy az élettelent élővé varázsoljuk, hogy pulzáljon körülöttünk az élet.