KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Életközepi válság

2018. december 13. - Kőszegi Zsuzsanna

Gyakran érezheti egy középválságban lévő ember, hogy nem élt még eleget, számtalan dolgot elszalasztott.

Nagyon nehéz rádöbbenni arra, hogy öregszünk, életünk felfelé tartó íve véget ért, a világmegváltó terveink elmúltak. Nehéz elfogadni, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. A beletörődés nem jelent megoldást, mivel az hosszú távon fejti ki negatív, lélekromboló hatását. Tenni kell azért, hogy az ember képes legyen új, elérhető, de nem túl könnyű célokat kitűzni maga elé.

Az új célok eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő önismeret. A célok alatt itt már kevésbé érdemes a tárgyias vonalon maradni; a belső fejlődés, valami új ismeret elsajátítása ekkor sokkal nagyobb erőt és kitartást adhat. Érdemes egy nagyobb változást több kicsivel kezdeni. Fokozatosan újraépíteni az életünket.

Addig, amíg csak késztetést érzünk a régi, be nem teljesült vágyak felélesztésére, nem fogunk tudni egyről a kettőre lépni. Azok, akik nem képesek túljutni ezen a válságon, bizony szélsőséges, akár vissza nem fordítható döntéseket is meghozhatnak.

Előfordul azonban, hogy a gondoskodás helyett az énközpontúság kerül az előtérbe ebben az életszakaszban. Ilyenkor a személy nem tud/akar részt vállalni közvetlen környezete, és azon keresztül a társadalom támogatásában. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy megjelenik a céltalanság érzése: az élete sehova sem tart, egy helyben stagnál.
Az életközépi válság Jung szerint nem más, mint amikor ráébredünk arra, hogy már szinte mindent elértünk, amit fiatalon elterveztünk – szerető társ, karrier, gyerek, ház, kocsi, kutya, nyaraló és a többi… Kitűzünk egy célt, keményen dolgoztunk érte, és ott vagyunk a finish-ben (hiszen erre vártunk egész életünkben), majd átlépve a bűvös célvonalat elgondolkodunk: most tényleg ezért? – hát ez nem is olyan nagy durranás…

Életközepi válság

Mire számíthatunk még?

Jung elgondolása szerint életünk közepe fele válik világossá, hogy mire is jutottunk eddig – és hogy nagyjából mire számíthatunk még. Realizálódik, hogy a kihagyott lehetőségeink soha többet nem térnek már vissza. Tehát elértük a nagy domb tetjére és muszáj szembesülni vele, hogy innen már csak lefelé vezet az út. Ráadásul az idő múlása mellett egészségügyi problémákkal is egyre gyakrabban kell szembesülnünk és megküzdenünk. Ezért is nagyon fontos ezekben a nehéz pillanatokban észben tartani, hogy:

Mindezeket az érzéseket és gondolatokat normatívnak, azaz a fejlődés természetes velejárójának tekintjük. Ha ebben a nehéz életszakaszban vannak olyan megtartó emberi kapcsolataink, amelyekre támaszkodhatunk, vagy belekapaszkodhatunk, az nagyon sokat hozzá tud tenni ahhoz, hogy  minél gyorsabban kikecmeregjünk a krízisből, és megtaláljuk, át- és megéljük azokat a dolgokat, amelyek igazán boldoggá tesznek minket.

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem