KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Belső konfliktusaink kerülése

2019. október 09. - Kőszegi Zsuzsanna

Korunk legfontosabb kérdése: ki vagyok én?  A hétköznapi életben erre a kérdésre a kis énjeink valamelyike felel. Amíg nem a szellem irányít minket, vagyis egy Én, addig nem beszélhetünk egyéniségről.  Viszont a negatív érzéseinkkel együtt is lehet boldog életet élni, sőt a pozitív gondolkodás erőltetése kifejezetten káros.

Azok az érzések, amelyeket negatívnak élünk meg, nem feltétlenül és kizárólag rosszak, hanem hasznos jelzésekként is felfoghatjuk őket, melyek figyelmeztethetnek valamire, megvédhetnek minket, és segíthetnek abban, hogy jobban érezzük magunkat. A negatív érzéseink tehát nem gyengeségünk vagy kudarcunk jelei, hanem életünk természetes velejárói.

Az énvédő technikák megvédenek a szorongástól és az önértékelésünket fenyegető veszélyektől. Az elhárítás lényege tehát az, hogy kizárja a tudatból a fájdalmakat, a nem megvalósíthatót, mert ennek átélése belső feszültséghez vezet. A belső konfliktus kerülése a valóság eltorzításához, az érzelmi átélőképesség csökkenéséhez vezet. Itt az a nagy veszély, hogy az elhárított feszültség megmarad és megváltozott, erősebb formában visszatér.

A kínos gondolatokat, érzelmeket a tudattalanba száműzzük, a fájdalmas, illetve veszélyes tapasztalatokat nem engedjük tudatosodni. A főként elfojtással működő ember énközpontú, kevés feszültséget bír elviselni, gyakran felejt és az érdeklődési területe beszűkül. Az összes elhárító mechanizmus ebből fakad, viszont az énvédő mechanizmusokat sokkal könnyebb felfedezni másokban, mint magunkban. Amit a másikban meglátunk, azzal dolgunk van. Segítséget kérhetünk kineziológustól, hogy tesztelje ki, melyek a legjellemzőbb elhárító technikáink. Nagyon veszélyes a másik ember álarcait, maszkjait levenni, játszmáit feltárni!

Belső konfliktusaink kerülése

Az elhárító mechanizmusok főbb fajtái és néhány ötlet a felszámolására.

Tagadás

Nem veszünk tudomást a valóságról, a feszültséget tápláló külső okokról.

Ellenszere - megtalálni a szépséget, a pozitívat mindenben; pozitivitás gyakorlat, pozitív hozzáállás.

Önbódítás

Mindkét esetben külsőleg bevitt anyaggal hatunk a szervezetre, a központi idegrendszerre, hogy tompítsuk az elviselhetetlen valóságot. Az önbódítást alkohollal és kábítószerekkel idézzük elő, a leárnyékolást gyógyszerekkel. Az alkohol a teljes „én” kikapcsolását is eredményezheti. Ne feledkezzünk meg a túlzott édesség fogyasztását követő alkoholképződésről sem, ez hasonlóképpen önbódító hatású. Az emberek nagy része az alkoholfogyasztást, mint önbódító eljárást választja a kellemetlen, szorongató érzések előli menekülésként.

Ellenszere - a bántalmak és a frusztrációk nyílt elemzése, nyíltság, a valódi okokkal foglalkozni, a szorongató érzéseket tettekre fordítani; türelem fejlesztése.

Elkerülés

A szorongást keltő helyzetet egyszerűen elkerüljük. Lehetséges, hogy felvesszük a nézőszerepet: „Csináld te, én csak nézlek”. A munkát és a vele járó felelősséget szívesen átadjuk másnak. „Dönts Te!” Felnőttként gyakran alárendelt szerepet választunk, behódolunk, nem tiltakozunk az igazságtalanság ellen.

Ellenszere - bátorság szembenézni a helyzetekkel; belemenni félelmet keltő szituációkba, kiállni önmagunkért.

Érzelmek elfojtása

Az érzelmek elrejtéséhez való ragaszkodás hasonlít a szerepjátékhoz való ragaszkodásra. A nyugati világban a józan, érzelemmentes szemléletmód számít normálisnak, így a legtöbben elnyomjuk, elfojtjuk érzelmeinket. Bizonytalanságérzésünket leplezzük ezzel a reakcióval.

Ellenszere - érzések valódi megélése és kifejezése; érzelemkontroll gyakorlat; szívbéli megélés.

Azok, akik számára nehézséget okoz a negatív érzelmek megkülönböztetése, általában kevésbé vannak felkészülve arra, hogy szabályozzák ezeket a negatív érzéseket, ez viszont megnehezíti a stresszhelyzetek kezelését is, ami depressziós tünetek kialakulásához vezethet, de ezeknek a helyzeteknek a megelőzésében is rengeteget tud segíteni egy szakképzett kineziológus.

Amennyiben képes vagy arra, hogy a negatív érzelmeidet is elfogadd, és helyénvaló, adekvát reakciókként kezelj egy-egy szituációt, akkor jó eséllyel elégedettebb és boldogabb leszel azoknál, akik állandóan és görcsösen arra törekszenek, hogy jól érezzék magukat!

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

 

De az én problémám olyan semmiség…

Sokunkban még ma is az a tudat él, hogy akivel pszichiáter, pszichológus vagy kineziológus foglalkozik, az elmebeteg vagy értelmi fogyatékos, de mindenesetre deviánsak a társadalomra nézve. Véleményem szerint viszont szakemberhez azok az emberek fordulnak, akik igényesek életük és kapcsolataik minőségére, és felismerik, hogy aktuális élethelyzetük megoldásában szükségük van egy külső, feltétel nélkül elfogadó, empatikus, támogató, szakmai segítségre.

Sokszor a szőnyeg alá söprés technikája tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, félünk a változástól, és jól tudjuk, mennyire nem egyszerű szembenézni önmagunkkal. Éppen ezért érdemes szakemberhez fordulni, aki segít minket abban, hogy megértsük a fennálló tünetek hátterét és a problémák gyökeréig lehatolva, meg/feloldjuk azt.

Nézzünk meg az 5 leggyakoribb belülről feszítő kérdést, makacs ellenállást, ami miatt emberek ellenállnak az önismereti munkának.

Egyedül is meg tudom oldani!
Sokan, sokféle élethelyzetben éreztünk már tanácstalanságot, kétségbeesést, megoldhatatlannak tűnő problémát, magányt, kiszolgáltatottságot vagy depresszióra utaló jeleket. Életünkben kisebb és nagyobb problémákkal küzdünk. Vannak nehezebb helyzetek és viszonylag könnyebben orvosolhatóak.

Vannak olyan emberek, akik viszonylag jók problémamegoldásban, és életük nehézségeit rutinosabban kezelik. Mások elakadnak, elbizonytalanodnak, esetleg rossz szülői mintát hordoznak, mindezek nehezítik, hogy a különböző életszakaszok adta kihívásokat megfelelően, segítség nélkül kezeljék. A megbélyegzéstől való félelem is olyasmi, ami miatt az emberek nem kérnek segítséget a problémájuk korai szakaszában, a megelőzéssel pedig pláne nem foglalkoznak.

Nekem nincs szükségem segítségre
Magyarországon sajnos az átlagnál is magasabbak az előítéletekből épült falak: a mentális probléma komoly stigmát jelent, pedig a depresszió életveszélyes betegség, aminek sosem látott mértékben növekszik a gyakorisága. A lelki egészség ugyanolyan fontos, mit a testi, és mentális szakember segítségét kérni körülbelül annyira szégyen, mint fogorvoshoz menni. Már csak azért is iszonyú fontos lenne ezt széles körben megérteni, mert kezeletlen depressziósok jóval hamarabb halnak meg.

A gondjaidat neked kell megoldanod, ezzel mindannyian így vagyunk, de nem mindegy a hogyan. Az sem mindegy, milyen konfliktuskezelési, probléma megoldási eszköztárral rendelkezel, hiszen ez már a korábbi hibás döntéseidet is befolyásolta. Egy képzett szakember rutinosan kezeli a helyzetet, hisz a hozzá fordulók jelentős részének is hasonló fenntartásai vannak. Segíteni fog a feszültség oldásában, fogódzót ad ahhoz, hogyan kezdj neki.

De az én problémám olyan semmiség...

Vannak barátaim, minek mennék el egy vadidegenhez
Hogy összefoglalja a problémádat, elmondja, ő hogyan látja a helyzetedet. Egy külső szem, átlátja, kívülről látja a helyzetet. Már az első alkalommal javaslatot tesz a további megoldási lehetőségek tekintetében. Ezen érdemes elgondolkodnod, kérdezhetsz, nem kell azonnal döntened. Amennyiben biztos vagy abban, hogy a személye számodra szimpatikus, hiteles, nyugodtan kérj újabb időpontot, mivel egyetlen alkalom általában csak a probléma feltérképezésére elegendő.

A változáshoz, gyógyuláshoz szükség van: időre, elköteleződésre, bizalomra, motivációra és kitartásra. Valamint a hitre abban, hogy képes vagy túllépni életed nagy nehézségein, saját korlátaidon. A javulás, illetve a gyógyulás mindig, minden esetben kettőtök közös munkájának eredménye.

Járhatok életem végéig, vagy hány alkalom lesz ez?
Már az első kezelésen a kineziológus arra fog törekedni, hogy megismerjen, kialakítson egy képet a helyzetedről, valamint a fejlődés lehetséges irányairól.
Ezt követően javaslatot fog tenni arról, hogy mi legyen a közös munka fókuszában, majd felveti, hogy milyen gyakornak és kb. hány alkalmomra van szükség, amiről közösen döntötök. Hiszen mindkettőnknek az a célja, hogy a helyzetedre nézve a leginkább megfelelő segítséget kapd.
Minél alaposabban ismered önmagad, annál jobban oda tudsz figyelni azokra a folyamatokra, dolgokra, amelyek segítségével egyensúlyban maradhatsz. Aki ismeri a határait, az nagyobb biztonsággal kapcsolódik másokhoz.

Ez egy vagyon lesz?
Körültekintést igényel jó szakembert találni. Hasznos, ha az ismeretségi körödben, ajánlás alapján választasz, ha erre nincs lehetőséged, az interneten is tudsz tájékozódni. A választás szubjektív és bizalmi alapon történik. A legegyszerűbb, ha befektetésként gondolsz a díjra: most kiadod, később pedig megtérül az ára.

A lelkünk olyan, mint az otthonunk: gondozni kell, hogy komfortos maradjon. Érdemes alaposan informálódni, mielőtt elköteleződsz egy szakember mellett.

Ha úgy érzed, szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés, amikor elkötelezetten kísérnek, amikor kizárólag az Te lelkednek a gyógyítása a cél, jelentkezz, ad meg magadnak a változás esélyét!

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

Támogató virágesszenciák iskolakezdésre

Az iskola esély a tanulásra, fejlődésre. Amellett, hogy szociálisan pezsdítő közeg egy csomó ugyanolyan korú, hasonló érdeklődésű gyerekkel, mindig nagy izgalom, amikor a gyerek iskolába megy! A készülődés után jön a mélyvíz: átlépni a suli kapuját, és ott maradni, helyt állni. Az új tanév indulása a kisiskolásoknak okozza a legkomolyabb kihívást. Ez az időszak az új élmények iránti olthatatlan kíváncsiság mellett szorongással is együtt járhat.

Az óvodás gyermek számára hatalmas változást jelent az iskolába lépés. Itt a szorongást legjobban azzal tudja enyhíteni a szülő, ha figyelemfelkeltő, pozitív dolgokat mesél a gyermek iskolájáról, illetve a saját gyermekkori iskolás élményeiről. Ezzel is oldva a gyermekben, a félelmet, bátortalanságot, szégyenlősséget. Ebben a helyzetben már korábbi postjaimban oly sokat foglalkoztam a bach virágok jótékony hatásával és itt is rengeteget tud segíteni például a bohócvirág esszenciája, hogy a félelemből fakadóan a gyermek esetleg távol tartsa magát bizonyos dolgoktól, helyzetektől.

A gyerekek gyakran félnek az ismeretlen, új helyzetektől. Minél kevésbé ismeretlen az iskola – ahová járni fog –, annál kevesebb szorongás fog hozzá tapadni. Hogy könnyebben viseljék a változást, ami az iskolakezdéssel jár a dió eszencája is lehet gyermekünk segítségére.

Szülőként érdemes minél több konkrétumot mondani, mutatni az iskolával kapcsolatosan, hogy ne ismeretlenként létezzen a gyermek fejében. Ha tudja a gyermek, hogy mire számíthat, ha ismeri az épületet, a tanító nénit, és talán néhány leendő osztálytársát, az segíthet oldani a bizonytalan iskolai létet, ezáltal csökkenteni az új helyzet kiváltotta bizonytalanságot és zárkózottságot is. A békaliliom, a kommunikáció virága segítségünkre lehet iskolába induló gyermekünk számára, hogy könnyebben tudjon kapcsolatot teremteni kispajtásaival.

Támogató virágesszenciák iskolakezdésre

Sok olyan kisgyerek is van, aki bár nagyon ügyes, eszes, de mégis fél attól, hogy ezt megmutassa. Úgy érzi, hogy ő nem tudja olyan jól, mint a többi kisgyerek ezért meg sem próbálja megoldani a feladatot. A vörösfenyő esszencia ilyen helyzetben segíthet, hogy gyermekünk kishitűségét és önbizalomhiányát csökkentsük, s hogy ne féljen a megmérettetésektől. Könnyebb a beilleszkedés is, ha sikerélményük van, ha elhiszik, hogy ők is képesek megcsinálni a feladatot.

Nehéz persze általánosítani, hiszen jelentős különbségek lehetnek iskolák között, és abban is, hogy egy gyermek hogyan dolgozza fel az őt ért élményeket. Sőt, létezik olyan is, hogy egy gyerek szeret iskolába járni, és örömmel várja az iskolakezdést. Úgy vélem mindemellett, hogy a legfontosabb, hogy mi szülők bízzunk bennünk és támogassuk gyermekeinket. Ha a gyerekeket szeretettel, bizalommal veszik körül, akkor nem lesznek félelmei az iskolakezdéssel kapcsolatban!

Ingyenes Bach-virág teszt: Kitöltöm

Kineziológia (One Brain) tanfolyami hallgató tollából…

Aki a kineziológia 3in1Concepts One Brain ágát elkezdi tanulni az nem csak egy módszert tanul meg, meglelheti, megismerheti önmagát, átlépheti korlátjait, feloldhatja gátjait és egy új élet látást, életszemléletet is kap.
A tanfolyamra jelentkezésem egy belső hívó szó eredménye, s nagyon hálás vagyok azért, hogy abban a pillanatban tudtam önmagamra figyelni.

Az első tanfolyamokon hiába hallottam az oktatótól, hogy legyek nyitott, bátor, ne legyen elvárásom és ne hasonlítsam magam másokhoz, az elvárásaim magammal szemben óriásiak voltak és mindent megtettem azért, hogy ráfeszüljek és éreztessem magammal, hogy ez nem sikerül.

A 3-4. tanfolyamig kellett menetelni, hogy már ne csak a technikai részekkel foglalkozzak, ne a tesztelés menetét, hanem a milyenségét, tartalmát tudtam figyelni. Itt emlékeztetett az oktatóm, hogy az 1-2-es tanfolyamon pont erre szerette volna felhívni a figyelmünket, hogy a megfelelő gyakorlást követően kb. 3-4-es tanfolyami szinten érjük el azt, hogy már nem csak a technikai részre összpontosítunk. Sokan már korábban pont ezért adják fel a kineziológiai tanulmányaikat, mert nem adnak elég időt maguknak, pedig az egymásra épülő tanfolyamoknak pont ez a lényege, hogy a megfelelő tempóban, idővel elérjük azt, hogy ténylegesen tudjunk dolgozni önmagunkon és másokon, ezért is folytatom a képzési utat a 3in1Concepts One Brain tanfolyamain.

A folyamatos biztatás, próbálkozás és a tanfolyamokon szerzett információ, tapasztalat hatására már nem ijedek meg, ha a kliens (vagy még néha előfordul, hogy én magam) befeszül, mert tudom, hogy mit kell tennem.

3in1Concepts One Brain kineziológia tanfolyam hallgató tollából...

Köszönöm tanfolyamtársaimnak, hogy olyan nyitottak, bátrak és felszabadultak voltak/lettek a tanfolyamok során.

Így megtapasztalhattam, hogy a kineziológiai oldások milyen erővel bírnak. Miként változik egy zárkózott sportos férfias lány nyitott, lágy, kiteljesedett nővé. Megfigyelhettem, hogy maga a beszéd milyensége, a haj színe vagy akár a mimika hogyan alakul, miután feloldódik egy rég elrejtett, elfelejtetett ügy.

Tanfolyamok előrehaladtával mint a hagymának a belső rétege, úgy bújik elő a saját valóságunk. Kapunk a kezünkbe egy olyan technikát mellyel egyre magabiztosabban fejthetjük meg önmagunk majd klienseink problémáját, ügyét.

A hét tanfolyam elvégzése után biztosan mondhatom - bár magam sem hittem az első napon - ha a tanuló végig halad a tanfolyamokon, megjön a bátorság, elérkezik a változás és letisztul a 3in1Concepts One Brain kineziológia csodája.

Oleár Bernadett írása! Köszönöm Bettynek, hogy megosztotta velünk tapasztalatait a tanfolyamról.

Amennyiben jelentkezni szeretnél a tanfolyamra, itt megteheted: Jelentkezem

 

A mindennapi Stressz hatásai

A stressz a szervezet nem specifikus reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából, alkalmazkodásra kényszeríti. Egy komplex betegség elindítója is lehet. Okozója a rohanó életformánk, a határidők, a minket érő hirtelen külső impulzusok, döntési szituációk, vagy akár a dugók, a tömeg, a zaj. Mindezen tényezők következtében könnyen érezhetjük úgy, hogy túl nagy nyomás van rajtunk, és könnyen elveszíthetjük az irányítást életünk és döntéseink felett.

Természetesen egyénenként eltérő, hogy kinek melyik tényező okozza a legnagyobb stresszfaktort. A stressz valakit kimondottan inspirál, teljesítménynövelő hatása van, azonban van, akit már a legkisebb feszültség is képes elbizonytalanítani és stresszhelyzetet generálni.

Stressz, a szorongás folyamatának és kialakulásának a lényege a magunk iránti elégedetlenség és félelem attól, hogy minden aktív részvételünk ellenére sem tudjuk megoldani az adódott konfliktust- stressz - szorongás szituációt, kontrollálhatatlanná válik számunkra még igyekezetünk ellenére is a helyzet, vagy hogy nem vagyunk még mindig „elégségesek” a környezet számára. Valójában ezek azok a stressz -pont tényezők, melyek állandósult belső szorongás érzetet válthatnak ki bennünk. A belső szorongás, stressz, a megfelelési kényszer olyan szintű ellenállást is létrehozhat bennünk, amely az ún. kiégéshez (burn out) is elvezethet.

Amikor valódi stressz, életmentő vészhelyzet tárul elénk, tudatunk semmilyen formában nem befolyásolja szervezetünk energetikai válaszreakcióját, mert pontosan tudjuk, hogy a megoldáshoz erre van szükségünk. Az, hogy milyen formában használjuk fel ezt a plusz energiát (pozitív stressz reakció), az adott helyzet és alkalmasságunk határozza meg. Erre a stresszhelyzetmegoldásra szokták azt mondani, hogy például szégyen a futás, de hasznos, vagy nem tudom, hogy volt hozzá merszem, nem is gondolkodtam, de pl. felmásztam érte a fára, pedig tériszonyos vagyok. Ez olyan ösztönös védelmi stressz helyzet és stresszreakció is lehet, hogy akkor is a fuldokló után vetheti magát az ember, ha nem is tud úszni!

A mindennapi Stressz hatásai

Ezt az életmentésre vonatkozó tudatos gondolkodási képtelenséget az agyunkban lévő, ún. Stressz Központunk biztosítja (KIT- Közös Integratív Terület). A stresszor (azaz, a stressz aktivációt kiváltó tényező) megjelenésekor azonnal olyan emlékek után kutat az agy, amellyel az adott stressz helyzet leginkább megoldható. Ekkor az agy egyéb területeinek akár a 75%-át is blokkolhatja, hogy előtérbe helyezze a túlélést. Tehát ilyen mérvű stresszblokkolódás esetén nem tudunk gondolkodni, ezáltal a választási lehetőségeinknek mérlegelése, illetve kihasználási lehetősége is csökken.

TÜRELEMMEL, szellemi képzelőerőnkkel, pozitív gondolatainkkal (arra gondolok többet, amit valójában akarok, és nem arra, amit nem) és ehhez társuló érzelmeinkkel, képesek vagyunk szervezetünk energetikai rendszerét spontán módon harmonizációra inspirálni, illetve megadni számára a harmonizáció lehetőségét. A kineziológia éppen ezért rengeteget tud segíteni, a stressz oldásában. Megtalálva a probléma/blokk/stresszt kiváltó okokat, azt felülírva, új szabályrendszereket felállítva, képezi le a számunkra korábban stresszhelyzetet okozó tényezőket. Agyunk működése ugyanis zseniális, teremtő tulajdonsággal bír, de akár a saját ellenségünké is válhat, ha nem jól programozzuk.

A megoldásra fókuszáló és pozitív gondolatoknak, érzelmeknek, kimondott szavaknak messzemenően magasabb frekvenciaszintjük van, mint az elnyomó, passzív vagy negatív stressz - szorongás kiváltó gondolatoknak, illetve szavaknak.

Figyeljünk mindig a gondolataink (és beszédünk) által kiváltott érzelmi (stressz) reakcióinkra! Addig nem fogjuk valóban jól érezni magunkat (azaz stressz - szorongás hatás alatt érezzük magunkat), amíg nem hoztunk valóban megfelelő és pozitív irányba mutató döntést magunkban, és nem követjük azt. Stressz helyzetek és szorongást kiváltó helyzetek esetén keressük és fogadjuk el mások segítségét is!

Amennyiben jelentkezni szeretnél a tanfolyamra, itt megteheted: Jelentkezem

Válás utáni újrakezdés

A legtöbb válás nem egyszerű történet, sokáig húzódhat, már a döntés előtti rossz időszak is eltarthat évekig, aztán a válóper is sok időt emészthet fel az életünkből, és miközben súlyos magánéleti krízisen megyünk keresztül, ugyanúgy kell tennünk a dolgunkat, mint máskor, sőt. A házasság felbomlása szinte mindig borzasztóan nehéz a felek számára. Rengeteg probléma és addig ismeretlen helyzet állhat elő ilyenkor, de általában az emberre hirtelen rátörő magányérzet a legnyomasztóbb.

A válás, az élettársi kapcsolat megszűnése veszteség, és - hasonlóképpen, mint a partner halálakor - meg kellene történnie a gyászmunkának.

Senki sem tudja, mennyi időbe telik a válás utáni gyászfolyamat, és mennyi idő után leszünk készen egy új kapcsolatra. Van, akinek ez sokkal gyorsabban megy, mint másnak. Van, akinek meg lassabban. Elég lehet egy év, vagy akár tíz is eltelhet... Nem tudhatjuk. Még ha készen is állunk egy új kapcsolatra, akkor sincs rá garancia, hogy hamar rátalálunk arra, aki iránt újra úgy érezhetünk, mint első szerelmeink idején.

Az ilyenkor feltörő tévhitet viszont, hogy önmagunkban, egyedülállóként nem vagyunk értékesek, és ha most egyedül maradunk, akkor magányunk élethosszig fog tartani, sokszor személyiségproblémákból ered, de jelezhet önértékelési gondokat is, ezen mindenképp érdemes dolgozni, akár szakember segítségével.

Sok ember csak akkor válik kapcsolatképessé, ha végére jutott a kapcsolat veszteségének feldolgozási folyamatának; ebben egy szakképzett kineziológus segítségünkre lehet. A gyászmunka vége lehet egy olyan kreatív folyamat is, amelynek során új magatartásformáink vagy jobb kapcsolatteremtő készségünk alakulhat ki. Akár a személyiségünk eddig háttérben maradó oldala bontakozhat ki: önállóbbá tehet, rájöhetünk arra is, hogy mik az igényeink egy kapcsolatban, és mit tudunk mi nyújtani.

Válás utáni újrakezdés

„A valódi feladat az, hogy juss rajta túl! Dolgozd fel! Legyél jobb ember! Akkor volt értelme annak, hogy annyi rossz dolog ért téged.” (Popper P.)

Megérteni egy kudarcba fordult kapcsolatot, lehetőség a fejlődésre: alkalmasabbá válhatunk egy stabilabb kötődésre. A kapcsolat elgyászolásának az utolsó szakasza a mindennapok újrarendezése, amikor jövőképünk, terveink és új céljaink formálódnak, kreatív elfoglaltságot keresünk, az életet továbbvisszük. Még a legsúlyosabb krízisből is fel lehet állni szebb, lelkileg gazdagabb, együttérzőbb, jobban megküzdő, közösséget megjobbító emberként. A túllépés sikere megerősítheti az önbizalmunkat, akár a személyiségünket és a konfliktusmegoldó készletet is színesítheti.

Egy új párkapcsolat kialakítása különös nehézségeket rejt magában, ha a párnak közös gyereke van, aki mindenképpen az egész folyamatnak a vesztese. Az igazi megpróbáltatást a gyermek számára azonban egy új, idegen szereplő megjelenése jelenti. Egy új párkapcsolatot tudniillik – jó esetben- egy új szerelem vezet be. Sok türelem és megértés szükséges, azonnali együttműködést semmiképpen nem várható!Viszont ha képes a pár kivárni, hogy mindenki megtalálja a helyét, és jó kapcsolat alakuljon ki a tagok között, lehet, hogy a felnőttek és a gyerekek is sokat gazdagodnak.
Ha egyedül élve is kiegyensúlyozottak, elégedettek vagyunk, és nem egy vágyott partnertől várjuk, hogy minden álmunkat valóra váltsa, akkor nem várunk lehetetlent, és kellemes lesz velünk együtt lenni és ha megtaláltuk a szerelmet, akkor értelmet kap az előző időszak, és úgy fogjuk érezni, hogy megérte várni. Még akkor is, ha a várakozás idején türelmetlenkedtünk.

Ne feledd: helyzeted nehéz, de nem reménytelen. Az önsajnálat spirálszerűen visszagyűrűző gondolatai sehová sem vezetnek! Ne tedd tönkre magad, hiszen egy idő után ezzel csak egészségedet veszélyezteted, és a környezeted is megunja az örökös siránkozást. Szeretteidnek szüksége van rád, a gyermekeid számára pedig Egyetlen vagy!

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

Virágok, a szülés utáni depresszió ellen

A világ legcsodálatosabb dolga, ha egy nő várandós lesz. Azt, hogy létezik szülés utáni depresszió, nem is sejti. Ezekkel az érzésekkel megküzdeni nem könnyű. A felelősség, a fáradtság, az új helyzet komoly terhet ró a kismamákra. Ez a kibillent lelki állapot pedig aztán hatással lesz a fizikai állapotukra is, melyek a közérzetüket is befolyásolja.

A nők 50%-ánál, sőt egyes statisztikák 80 %-nál a szülést követő első héten jelentkezik az úgynevezett gyermekágyi szomorúság, mely körülbelül egy hétig tart. A vélemények megoszlanak arra vonatkozólag, hogy ez a fáradékonysággal, kialvatlansággal járó állapot betegségnek vagy normál reakciónak tekinthető-e. Ezt az állapotot szomorúság érzés, sírógörcsök, ingerlékenység, félelemérzések, érzelmi hullámzás jellemzi. Egyrészt a hormonális változás, másrészt az anya-magzat szimbiózis végetérése, valamint az anyai szerephez való alkalmazkodás nehézségei okozhatják. Általában spontán elmúlik, de időnként előfutára lehet a komolyabb hangulati zavaroknak. A szülés utáni pszichés zavarokra jellemző, hogy jól kezelhetők. Enyhe esetben tudatos odafigyeléssel, családi támogatással és Bach virágokkal is megoldhatók. A súlyosabb esetekben szükség lehet pszichoterápiás illetve gyógyszeres segítségre.

A belső világunk az önmagunkról kialakult hiedelmeinkből és a hozzájuk tartozó érzelmekből áll. A baba megszületése után az Anya egy teljesen új szerepbe kerül, megváltozik az élete, amelyben újra meg kell találnia a stabilitását. A Larch (Vörösfenyő) az önbizalom Bach-virága ebben a helyzetben segít megtalálni azokat a forrásokat, amihez vissza tud nyúlni az édesanya és erőt tud meríteni belőlük. Egy kisbaba érkezésével mindenki egy új élethelyzetbe kerül, a változáshoz való alkalmazkodásban a Walnut (Diófa) segít.

Az előtört negatív érzelmek megfogalmazásához, az azokkal való szembenézéshez, és elengedéséhez szükség van segítségre. Amikor az Anya végigmegy ezen a gyógyulási folyamaton, akkor a legtöbbet teszi magáért. A múlt feldolgozása ugyanis mindig a jelen pillanat boldogságát növeli.

Scleranthus (Egynyári szikárka) és a Mustard (Vadrepce) eszencia segít megtalálni a középutat, és a semmiből jövő szomorúságot, ami ok nélküli. Az ilyenkor normális baba iránti túlzott aggódást vagy épp ellenkezőleg túlzott érdektelenséget, már-már közönyt kiválóan orvosolhatjuk a Red Chesnut (Vörös vadgesztenye) virágával, mely segít megtalálni a finom egyensúlyt.

Virágok, a szülés utáni depresszió ellen

Erre az időszakra jellemző lehet a türelmetlenség, melyet az Impatiens (Nebáncsvirág) és a testi és szellemi fáradtság is, melyet az Olive (Olajfa) eszenciák támogatnak.

Rosszul létek oka az is lehet, hogy nem tudnak megfelelni a környezetük elvárásainak, ami szintén a szülés utáni depresszió egyik kiváltó tényezője lehet. Egy érzelmileg instabil édesanya életre szóló fejlődési és kötődési zavarokat kelthet gyermekében. A Centaury (Kisezerjófű) nagyon jól helyrebillenti ezt a gyengeakaratú, bátortalan helyzetet.

A hirtelen megváltozott körülmények alapvető tüneteit azért nem szabad rögtön depresszióként kezelni. Sajnos sokan ilyenkor távolodnak el egymástól a legjobban, ezért nagyon fontos, hogy őszintén és nyíltan beszéljünk problémáinkról. Kérjünk segítséget a másiktól, és mondjuk el neki, mire van szükségünk.

Csatlakozzunk olyan közösséghez, melynek tagjai hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek és hasonló nehézségekkel küzdenek, mint mi. Sokat tanulhatunk a „sorstársaktól”, az egyedüllét érzésén pedig sokat segít, ha megismerjük mások történeteit, tapasztalatait és megoldásait.

Ingyenes Bach-virág teszt: Kitöltöm

Hozott örökségeink

A minták az élet számos területét lefedik, legyen szó konfliktusokról, stresszhelyzetekről, kihívásokról, vagy éppen arról, mit várunk el a partnerünktől. Bármilyen élethelyzetbe is csöppenünk felnőttként, a gyerekkorunkban elsajátított, zsigerileg belénk égett, készen kapott működésmódok jutnak először eszünkbe, ezek a leghozzáférhetőbbek az elménkben, ezek tűnnek természetesnek.

Ha képesek vagyunk segíteni önmagunknak abban, hogy felismerjük, mi okozza saját nehézségeinket, hatalmas lépést teszünk előrefelé. Ha nem akarjuk mindenáron palástolni, elfedni hibáinkat, gyengeségeinket, végre fellélegezhetünk. Arról nem is beszélve, hogy önismeretünk igazi profitálói saját gyermekeink, környezetünk lesznek.

Minden élet egy-egy párhuzam a szülők életével. Egyre többen keresik a választ a miértekre, melyek hullámvasútként hol megkeserítik, hol kellemesen élhetővé teszik a mindennapjainkat. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak fekete, vagy fehér bármely történés az életünkben. Minden ember más, így a családja, és az örökölt családmintája is különbözik, illetve az is, ahogyan az emberek a mélypontokról a kiutat keresik. Akiből hiányzik az ösztönző erő, mert nem lát maga előtt fontos vagy elérhető célokat, örök kereső marad. Vagy inkább kesergő kereső, majd feladó. Családi minta ez is. Erre szocializálódott az ősei által és legtöbbször akkor ismerünk fel egy-egy hasonlóságot, amikor ugyanabba az életszakaszba kerülünk.

Az egyik legfőbb minta, fogadalom, hogy nem akarok olyan lenni, mint anyám vagy apám. Lehet, nekünk fel sem tűnik, hogyha pl. az egyik szülőnk folyton kibújt a felelősség alól, és folyton a másik felet hibáztatta vagy az egész világot, esetlegesen mi pont az ellenkezője leszünk ennek a végletnek. Hajlamosak leszünk mindenki más hibáját magunkra vállalni, és olyan munkahelyeket vonzunk be magunknak, ahol folyamatosan felelősséget kell vállalnunk. Ráadásul ezt nem is viseljük túl jól, de tesszük a kötelességünket, ha bele is betegszünk, mert nem is vagyunk tudatában annak, hogy honnan eredhet az egész történet. Aztán egy megvilágosodott pillanatban, egy beszélgetés, cikk, könyv kapcsán elénk jön az információ, hogy bizony mi is van ennek a hátterében. Ha pedig a fejünkre olvassák, azt hogy nincs felelősség érzetünk és folyton másokat hibáztatunk a kialakult életünkért (pl. a saját szüleinket, akiktől azt láttuk, és hallottuk, hogy másokat hibáztattak a félrecsúszott életükért, és az elszalasztott lehetőségekért) akkor pontosan azzá váltunk, akivé nem akartunk.

Hozott örökségeink

Az egészséges önismeret, hajlandóság arra, hogy ránézzünk mitől nem működnek a dolgaink! Önismeret, szembenézés önmagunkkal elsősorban azzal, hogy kik nem vagyunk mi, és hogy juthatunk oda, hogy önmagunk legyünk! Számos önismeretfejlesztő könyv, előadás és sok segítség áll már rendelkezésünkre, hogy elkezdjük megismerni önmagunkat. Bátran keressük fel ezeket az információkat, esetleg szakavatott kineziológust. A kineziológiában alkalmazott transzgenerációs szemlélet sokat segíthet, mely szerint egy családban generációról generációra öröklődnek minták, szokások, szabályok, elképzelések, és ezek nagyon erősen befolyásolják az életünket, ezáltal csak a szüleink és egyéb szocializációs minták felismerése, elengedése  után találkozhatunk az igazi önmagunkkal.

Éppen ezért nagy segítség lehet az útvesztőben egy külső harmadik szem, egy szakember képében, hiszen a blokkok oldásával és a régi minták újrakeretezésével egy, a már új énünk kibontakozásában vezet és kezdhetjük el figyelni önmagunkat, a hasonlóságot, vagy az ellenállást mindazzal kapcsolatban, amiről azt hisszük mi magunk vagyunk.

Nem kell feladni és hátratett kézzel nézni, ahogy a készen kapott mintáink uralják a sorsunkat. Van mit tennünk az életünkért, de érdemes rákészülni: kemény meló lesz.

Ha készen állsz találkozni önmagaddal várlak szerettel. JELENTKEZEM

 

A depresszió új mérföldköve – kapunyitási pánik

Az Y generációt érintő félelmek és kapunyitási pánik nem hiszti, hanem egy sokakat érintő valódi probléma. Gyökerét több irányból is meg lehet fogni akár az oktatási rendszer, akár a családi háttér, vagy akár ha az elhelyezkedés első tapasztalatait vesszük górcső alá.

Az Y generáció elnevezést használjuk az 1980-1994 között születettekre. A szocializmusban születtek, de már a fejlődő demokráciában nőttek fel. A legnagyobb kihívás számukra a monotonitás. Nagyfokú önbizalom mellett az elhelyezkedéstől való félelem, magas elvárások, egyén szabadsága, türelmetlenség, formalitásmentesség jellemző rájuk.

A technikai újdonságokat rendkívül gyorsan sajátítják el. Ők a digitális bennszülöttek. Virtuális és valós kapcsolatokkal rendelkeznek. Folyamatos ingereket igényelnek, képesek komplexen gondolkodni. Általában több nyelvet beszélnek, mobilisek, rugalmasok, szeretnek utazni és nyitottak az újdonságokra. Az Y generációt fordított szocializációs folyamatok jellemzik, ugyanis ők már elsősorban a kortársaiktól tanulnak el rengeteg dolgot, nem pedig a szüleiktől vagy az idősebbektől. Így ők tanítják az idősebbeket a digitális világra.

Prioritást élvez számukra a harmónia a munka és a magánélet között. Viszont mind a munkahelyen, mind otthon azt akarják, hogy azonnal teljesüljön minden kívánságuk. Ezt a felgyorsult élet jelenségeként értelmezik. Az adj uram isten, de rögtön nem mindig kifizetődő és rengeteg feszültséget és szorongást eredményezhet, melyet ha nem vezetnek le, könnyen idő előtt válhatnak depresszívé, szorongóvá, frusztrálttá. A társadalmi pörgés mellett épp ezért érdemes a mozgás valamely fajtáját is beiktatni hétköznapjaikba, illetve manapság már hazánkban is egyre nagyobb teret kap, ha valakinek saját pszichológusa, kineziológusa van. A kívülálló harmadik fél, nagyon sokat segíthet, hogy reálisan tudjon képet alkotni a fiatal felnőtt az élet dzsungelében. Mivel általánosságban ugyan, de elmondható „róluk”, hogy hiányzik a tervezés és annak igénye is.  A döntés- és krízishelyzetek, problémák elől gyakran kitérnek, ami a hosszútávú megvalósítást nehezítheti. Bach virágokkal is próbálhatjuk az egyensúly megteremtését. Mivel jellemző az ambivalencia, átellenes, esetenként szélsőséges értékrend rájuk, így bátran használhatunk tárnics eszenciát, ha hamar feladnák a küzdelmet, vagy rozsnokot, ha bizonytalanság tapasztalható, hogy mit is kezdj képességiddel és életeddel, miközben rengeteg ötleted van hozzá.

A depresszió új mérföldköve - kapunyitási pánik

Egy hazai kutatásból az is kiderül, hogy ezen generáció, azaz a 18-36 évesek 44 százaléka a szüleinél lakik és ha már előkerültek az eszenciák, számukra megfelelő lehet a másoktól való függés miatti bizonytalanság ellenszere, a vörös vadgesztenye. Másik egyharmaduk (36 százalék) saját lakásban él, többnyire a családja támogatásának köszönhetően. Ugyanakkor a korosztály kétharmada állítja, hogy önállóan tartja fenn magát, bár néha úgy érzik, szeretteik nem figyelnek rájuk eléggé és emiatt boldogtalanok és sértődékenyek, a katángkóró eszencia számukra egy nagyon szelíd megoldás lehet ennek az érzetnek az oldására. A kutatás alátámasztotta az elmagányosodási tendenciát is, hiszen a generáció 37 százaléka egyedülálló, és megcsappant a házasok aránya is. A rendszerváltáshoz képest a házasság 8 évvel tolódott későbbre, és a mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.

Általánossá vált a gyerekvállalás halogatása is: a 36 év alattiak 82 százaléka gyermektelen, bár 77 százalékuk szeretne gyereket. Míg a rendszerváltáskor a nők átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációnál ez már 28-29 év.

A mai fiataloknál megfigyelhető „kapunyitási pánikot, az elköteleződés iránti igény hiányát, a tanulmányok elnyújtását” emlegetik, aminek gyökerét az általános bizonytalansággal, kiszámíthatatlansággal magyarázzák. Ennek következménye a halogató magatartás, ami a kilencvenes évek óta állandósulni látszik a mindenkori fiatal generációk életében. Nagy felelősség hárul a családra, szülőkre is, hogy gyermekük gondolkodását a párválasztás, gyermekvállalás irányába tereljék, s ne a döntés elodázását támogassák.
Ha úgy érzed, hogy végre tényleg erősödni szeretnél és mostanra már nagyon unalmas az egy helyben toporgás a karrieredben, vagy a magánéletedben, akkor keress bizalommal!

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

 

Bőségvonzó és teremtést akadályozó blokkok oldása

Ahhoz, hogy a szó minden értelmében jólétet vonzzunk be életünkbe, helyet kell teremtenünk számára. Mindenki máshonnan indul, más eszközöket kap az élethez, így a verseny két ember között értelmetlen. A mások életével való foglalkozás elveszi az energiát a saját életed építésétől, ezért ahelyett, hogy mások javait mérlegeled, és másokhoz hasonlítod önmagad, találd meg az értéket a saját életedben.

Hiába élünk önálló felnőtt életet, ha a szülőktől hozott minták sok esetben befolyásolják hétköznapjainkat. Szinte mindenkinél szerepet játszanak ezek az otthonról hozott sémák, melyeket a kineziológia segítségével nagyon jól fel tudunk térképezni azáltal, hogy feltárjuk, milyen érzelmi, mentális esetleg karmikus töltések nehezítik a bőség, az anyagi biztonság, a jól-lét teremtését az életünkben. A bőséggel kapcsolatos problémák sokszor a felmenőinktől átörökített hitrendszeren alapulnak, hiszen a családunktól kaptuk a pénzzel kapcsolatos pozitív, támogató vagy éppen negatív, destruktív attitűdöt is. Előfordulhat, hogy ettől való félelmünk választ el bennünket a bőség megélésétől.

A hozott mintákkal, rögzült gondolatainkkal, cselekedetekkel olyannyira azonosulunk, hogy olykor azok irányítanak minket ahelyett, hogy mi irányítanánk őket. A felismerés, hogy gondolatainkat mennyire valóságnak hisszük, szinte rémisztő. Fontos, hogy gondolataid nagy részét megtanuld irányítani, hiszen ezzel azt vonzhatod be életedbe, amire szükséged van. Vagyis a beláthatatlan adatmennyiségből pont azt fogod kiszűrni, ami kihúz a csávából, vagy vágyaid és a bőség irányába terel. Ezért is fontos, hogy a pozitív értékekre, tulajdonságokra, cselekedetekre fókuszálva tereled elméd.

Az evolúció során kialakult egy tudattalan rendszer agyunkban, a RAS, amely aszerint szelektálja a befogadott információkat, hogy melyek a legszükségesebbek az életben maradásunkhoz. Korábban a kutatók úgy hitték, hogy gyermekkorunkban javarészt kialakulnak azok az idegi kötések, amelyek tetteinket, jellemünket, gondolatainkat formálják. Napjainkban azonban bebizonyosodott, hogy ezek az idegi pályák időskorban épp úgy kialakíthatóak, mint gyermekkorban, csupán nyitottnak kell lennünk az újdonságokra, és tisztában lenni a sémával, amitől meg akarunk szabadulni.

Bőségvonzó és teremtést akadályozó blokkok oldása

Ha úgy érzed elakadtál, személyiségfejlesztő csoportfoglalkozásokon is foglalkozom azzal, hogy megtaláljuk azon mintákat, ellenállásokat melyekhez leragadva akadályoznak abban, hogy megteremtsd és megéld az anyagi biztonságod szempontjából fontos ügyeket.

De íme néhány apró trükk, mellyel akár magad is el tudod kezdeni a teremtést:

1. Ábrándozz! Képzeld el, amit szeretnél. Éld át a vele járó érzelmeket, hiszen agyunk azokra dolgokra jobban emlékszik, amelyekhez érzelmek is társulnak.
2. Mondj ki a vágyaddal kapcsolatos mondatokat, méghozzá jelen időben.
3. Hogy érzelmi kapcsolatod agyadban tudatosuljon, vágyaid tárgyához készíts valamilyen kézzel fogható dolgot. Vezess róla egy füzetet, írj fogalmazást, rajzolj!
4. Ébredéskor, délben és lefekvéskor meditálj! Lazulj el, figyelj légzésedre, és amikor úgy érzed, üres a fejed, tudatosítsd magadban, min szeretnél változtatni!
5. Tudatalattidat napközben is folyamatosan bombázhatod azzal, amit szeretnél. Nem kell mást tenned, mint kocogás, zenehallgatás vagy főzés közben elképzelned egy pillanatra, amire vágysz. Ez úgy rendezi ideghálózatodat, hogy magadhoz vonzd azt, amit szeretnél.

Valamint amit legtöbbször észre sem veszel, említésre sem méltatsz, mert általában természetesnek tartod. Például, hogy tested sejtjei sok-sok éve szolgálnak téged, és (ha te nem teszel ellene), fenntartják az egészségedet. Hogy van fedél a fejed fölött, hogy van mit enned, hogy van mibe felöltöznöd, hogy vannak családtagjaid, és van jó pár barátod, kollégád is, vagy épp egy kedves szomszédod, aki figyel rád, törődik veled... S ezt a sort még hosszan lehet folytatni.

Próbáld ki azt, hogy mostantól mindenért elkezdesz köszönetet mondani. Onnantól kezdve, amikor kinyitod a szemed reggel, adj hálát mindazért, amid van, ami működik. Észre fogod venni, hogy innentől kezdve, sokkal nagyobb energiával és örömmel látod el a napi feladataidat. Amint ugyanis köszönetet mondasz valamiért, a szívedet jó érzések töltik el, ezáltal pozitív rezgések generálódnak és indulnak el benned. Minél több dologért vagy hálás a nap folyamán, annál erősebbé válnak ezek a rezgések.

A belőled kiáradó pozitív energiák pedig egyrészt boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesznek, ráadásul magukhoz hívnak még több jót, és másokból is a pozitív érzelmeket, viselkedést fogják kihozni, kiváltani.

süti beállítások módosítása