KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

A féltékenység a lélek betegsége

2018. június 07. - Kőszegi Zsuzsanna

A féltékenység vírusa a személyiségben és a neveltetésben rejtőzik. Aki egykeként mindig mindent megkapott, vagy nagyobb családban nevelkedett ugyan, de mindig ki tudta magának harcolni, amit akart, vagy aki naponta látott féltékenységi jeleneteket, szinte természetes, hogy saját párkapcsolatába is átcsempészi a tapasztalatokat.

Persze ez nem minden esetben helytálló: egy szeretetteli kapcsolatban természetes emberi reakció a szerelemféltés, a félelem attól, hogy az ember, aki legnagyobb bizalmunkat élvezi, visszaél helyzetével. S habár normális adott körülmények között, csupán jelzi, hogy a kapcsolatra nagyobb figyelmet kell fordítani, nagyobb energiát belefektetni. Azonban az irracionális formája megmérgezi a szerelmet, és hatására nem javul, sokkal inkább romokba dőlhet egy párkapcsolat.

Először csak gyanakszunk, kérdőre vonjuk a másikat, egy idő után már rögeszmésekké válhatunk. Meggyanúsítjuk, hogy minden gondolata egy harmadik személy körül forog, hogy miatta csinosítja ki magát. Ekkor már beteges alakot ölthet a féltékenység, és innen már egyenes út vezethet a gyűlölethez, a szakításhoz.

A féltékenységet sokszor azonosítják az irigységgel, azonban különbség van közöttük. A féltékenység az attól való rettegés, hogy valamit vagy valakit, mások elvesznek tőlünk. Ellenben az irigység akkor lép fel, amikor nagyon megkívánunk valamit, ami más birtokában van. A féltés és aggódás - ami tényleg természetes - nem lehet azonos a féltékenységgel és az uralkodással, a számonkéréssel. A féltékenység valójában nem más, mint birtoklásvágy és még mélyebben önbizalomhiány, az önmagunkról alkotott képpel van kapcsolatban. Alacsony önértékelést, kis önbizalmat takar, valamint a magunkba vetett hit hiányát, hogy képes vagyok-e dolgokat létrehozni, értékes vagyok, értékes gondolatokkal.

A féltékenység a lélek betegsége

Bár nem könnyű, de létezik kiút az érzelmek viharából. Érdemes felkeresni akár egy kineziológust, aki rávilágíthat esetleges rossz, tudatalatti berögzüléseinkre. De a legegyszerűbb és tán legtisztább út, ha érzéseinket őszinte, játszmamentes kommunikációval társunk tudtára hozzuk. Veszíteni valónk semmiképp nincs, hisz legalább mindenki tisztán lát és lehet orvosolni a problémát.

A féltékenység a párkapcsolat komoly és veszélyes „betegsége", könnyen beleeshetünk saját fantáziánk csapdájába. Érdemes tehát folyamatosan gondozni és ápolni a kapcsolatunkat, hogy azt ne rombolhassa szét egy kitalált valóság.

Az egészséges kapcsolatban a felek nem ismerik a féltékenységet. Feltétlen bizalom él mindkettőjükben a másik iránt. Mikor az ember képes lesz elfogadni önmagát és megtanul nem harcolni már mindenáron az emberek változékony tiszteletéért és szeretetéért. Az elfogadástól megszűnik a versengés torz ösztöne, végre nem kell többé legyőznie a másikat, folyton bizonyítania valamit. Elfogadható lesz számára az élethelyzet, amiben élnie kell. Házastársát és embertársait nem akarja többé birtokolni, kisajátítani, elnyomni. Sőt, el tudja fogadni a másikat, mindenestől.

A bizalom csakis a szeretet biztonságot adó érzése védelmében növekedhet. A szeretet alkalomszerű kifejezése kevés. Következetesen, naponként kell gyakorolni a figyelmességet, a kedvességet, a jó lelkületet, megtalálva a szeretet kifejezésének azon módjait, amitől a társunk valóban szeretve érzi magát. Eleinte még bizalmatlanabb, esetleg elutasító lesz az, akinek a sérülése mély, de a kedvesség és figyelmesség következetes gyakorlásával azonban idővel bárki képes lesz elhinni a gesztusok őszinteségét, és újra érzelmi biztonságban érezni magát.

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

süti beállítások módosítása