KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Álmodd meg - aztán tedd meg!

2015. március 18. - Kőszegi Zsuzsanna

“A képzelet az alkotás kezdete. Elképzeljük, amire vágyunk, azt akarjuk, amit elképzelünk, és végül megalkotjuk, amit akarunk.” George Bernard Shaw

Mindenkinek vannak álmai, vágyai. Egyesek „csak” azt kívánják, hogy boldog családjuk legyen, szeretteiknek pedig mindent meg tudjanak adni, míg mások olyan extrém vágyakkal bírnak, mint a világ bejárása és még sorolhatnánk.

Céljaid eléréséhez az alábbi lépéseket tedd meg:

  1. Koncentrálj a végcélra! Tudd mit akarsz! Fogalmazd meg magadban mit is szeretnél és ezt írd is le egy papírra. Minden nap nézd meg és így saját magadat is emlékeztesd a célodra. Fontos, hogy a célod jelen időben fogalmazd meg, mintha már elérted volna.
  2. Hidd el a vágyad és tegyél érte! Használd a szemed és a többi érzékszerveid (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) a vágyaid átélésére. Érezd, hogy milyen amikor már a tiéd, amikor már elérted. Figyelj magadra és  a körülötted lévő változásokra. Ha elhiszed valamiről, hogy lehetséges, akkor máris beindítottad a motort, ami elkezdi keresni a megvalósítás módját!
  3. Vedd sorra milyen lépéseket kell tenned a céljaid elérésére! Erről készíts egy listát és tedd meg az első lépést. Menet közben módosíts rajta, ha kell. Amennyiben szükséges kérj segítséget!
  4. Ha az, amit teszel nem működik csinálj valami mást! Edisonról az izzó feltalálójáról már biztosan hallottál. Ő sem adta fel az első kísérletét követően, amikor nem sikerült az, amit szeretett volna. Edison erről azt mondta: "Nem kudarcot vallottam, csupán megtaláltam ezer olyan módot, ahogyan nem lehet felfedezni az izzót.”
  5. Cselekedj! Tettek nélkül nincs eredmény! Az elképzelés csak egy gondolat, amíg tettekre nem váltod.

cute-dreaming-flowers-girl-nature-favim-com-345019.jpg

"Az élet olyan, mint egy kombinációs zár. A te feladatod, hogy eltaláld a megfelelő számokat a megfelelő sorrendben, és akkor mindened meglesz, amit akarsz."  Brian Tracey

Kívánok mindenkinek jó álmodozást és az álmok valóra váltását! Hidd el minden megvalósítható, minden véghezvihető, csak bízz magadban és tedd meg a szükséges lépéseket! Adj energiát a dolognak és fogadd be, amit kapsz!

Céljaid, vágyaid elérésében ha segítségre van szükséged hívd segítségül a kineziológiát, amennyiben:

  • Nem tudod mit kell tenned
  • Nem tudod pontosan megfogalmazni a célod
  • Tanácstalan vagy a listád elkészítésében
  • Akadályoznak a hitrendszeri blokkok, félelmek, múltbéli negatív tapasztalatok a céljaidhoz vezető lépések megtételében.

www.naturterapia.hu

Mi alakítjuk az életünket!

“Senki nem változtathat a tegnapon, a holnapon viszont mindnyájan változtathatunk.” Colin Powell

Ha nem vagy elégedett az életeddel élj másképp! Cselekedj úgy, mintha máris a tiéd lenne a kívánt eredmény. Úgy képzeld el az, amit szeretnél, mintha már elérted volna és tedd meg hozzá a következő lépést. 

Ismered a kiselefántok esetét, akiket úgy képeznek ki munkára, hogy a lábukat egy fához láncolják? Egy idő után rájönnek, hogy hiába igyekeznek kiszabadulni, feladják a próbálkozást. Bár később a tényleges munkavégzésnél leveszik róluk a láncokat, így már lehetsőgük lenne elmenni, a rabság élménye azonban már rögzült bennük. Pontosan azt teszik, amit mondanak nekik, engedelmesen követik a gazdáik utasításait. A kiselefánt negyvenszer erősebb az embernél, tehát fizikumukat tekintve, ki tudna törni a rabságból, de elhiszi, hogy képtelen erre, ezért meg sem próbálja. 

Kérdezem én, hogy te szabadon választtottad meg hogy milyen elvárásokat és képességeket tulajdonítasz magadnak az életedben? Esetleg arról van szó, hogy a saját korlátozó hiedelmeidet viszed magaddal és ennek megfelelően alakítod az életed? 

A teljesség igénye nélkül pár korlátozó hiedelem, hátha valamelyik ismerős neked:

  • Túl öreg vagyok már ehhez.
  • Nekem biztosan nem sikerülne.
  • Amíg nem lesz tökéletes nem kezdek bele.
  • Félek a kudractól.
  • Félek, hogy azt is elveszítem, amim van.
  • Más biztosan sokkal jobban csinálja.
  • Nem vagyok elég ügyes.
  • Gyerek mellett nem lehet csinálni.

barbed-wire-freedom-girl-good-happiness-favim-com-227797.jpg

“Akár hiszel benne, hogy képes vagy rá, akár nem - igazad van!” Henry Ford 

A korlátozó hiedelmek megváltoztatáshoz első lépséként fel kell ismernünk ezeket. Ezek a korlátozó hiedelmek vagy mintaként épültek be az életünkbe, hiszen a szüleinktől is ezt láttuk, hallottuk vagy kisgyermekként énképünk kialalkulásakor ezt a képet alakítottuk ki saját magunkról. Szóval munkára fel első lépséként figyelj oda magadra mit is gondolsz vagy mondasz magadról. Hiszen a jelenben azt kapod az élettől, amit eddig is gondoltál és mondtál magadról. Szánj rá időt, hogy átalakítsd gondolkodásodat, hiedelmeidet úgy hogy ezek segítsenek vágyaid elérésében. 

Tégy úgy, mintha máris az lennél, akivé válni szeretnél, és hidd el, hogy azzá is válhatsz, mert így legyőzheted az önbizalomhiányt és beléphetsz saját valódi önmagadba.

www.naturterapia.hu

Mik azok a hitrendszerek?

"Nem azok vagyunk, akiknek gondoljuk magunkat, hanem akiknek gondoljuk magunkat azok vagyunk." Brian Tracy

A személyiségünk kb. 6 éves korunkra alakul ki. Addig, mint egy szivacs minden információt magunkba szívunk. Itt nem csak arra gondolok, amit megtanulunk (beszéd, járás, evés....stb.). Mindazokat a dolgokat, amiket lemásolunk szüleinktől, nagyszüleinktől, testvéreinktől és a tágabb környezettől:
Egy nőnek vagy férfinak hogyan kell viselkednie. 
Egy férfi női kapcsolatban ki hogyan viselkedik. 
Édesanyám/Édesapám hogyan kezeli a konflikusokat, stresszes helyezetket vagy akár egy örömteli pillanatot.
Hogyan fejezik ki érzelmeiket vagy éppen hogyan kommunikálnak....stb.
Ezek által a "lemásolt" minták által mit hiszünk nekünk hogyan kell vislekednünk.

Mindezek mögött sok-sok dolog van, ami miatt a szüleink épp úgy viselkednek, ahogyan, hiszen ők is valaki másttól tanultál, kapták ezt a mintát.

A hitrendszerek azok, amiket rögzítettünk magunkba, mint pl. 
a fiúk nem sírnak, 
a lányoknak a konyhában a helyük, 
a pénzért keményen meg kell dolgozni,
mi mindig szegények voltunk/maradunk
aki nem dolgozik, ne is egyék....stb.

Ezek azok a hitrendszeri blokkok, amiket mi a saját igazságunknak érzünk és ezek akár tudunk róluk tudatosan, akár nem irányítják az életünket.

Hitrendszerinket a kineziológia segítségével fel tudjuk tárni és meg tudjuk szüntetni. Addig is ajánlom ezt a kis videót, ami épp ezen megszokott hitrendszeri berögzültségek ellentétéről szól. A közhelyek megdőltek!!! https://www.youtube.com/watch?v=mzRcj9diMww

1969177_790786617634553_9187600997711869433_n.jpg

www.naturterapia.hu

Változz, mielőtt muszáj lenne!

Vezesd le a stresszt és maradj energiával teli a szürke hétköznapokon is kineziológiai technikák segítségével. Az alábbi gyakorlatokkal újra lendületbe tudod hozni magad! 4 tipp, hogy egy rohanó napon is tele maradj energiával:

1. Vízivás: A szervezet valamennyi elektromos és kémiai folyamata vizet igényel, szervezetünk kb. 70%-a víz. Testsúly 10kg-ként 2dl vízre van szüksége egy egészséges, stresszmentes testnek, ellenkező esetben a duplájára.

Hatása: Segíti az elektromos és kémiai reakciók lefolyását az agyban és az idegrendszerben. Az információkat hatékonyabban tudjuk tárolni és lehívni. Javul a koncentráció, magasabb lesz az energiaszintünk, enyhülnek a neurológikus lekapcsolás tünetei, lazább lesz a kommunikáció, szociális képességeink javulnak, nő a figyelem, a koncentráció. 

2. Keresztirányú és homolaterális mozgás végzése felváltva: 6 pár keresztbelendítés, majd 6 pár azonos oldali lendítést végez, majd újra 6 pár keresztbelendítés.

Hatása: Mindkét agyfélteke jobban, ill. összehangoltabban dolgozik, jobban megy az írás, az olvasás, és a mozgás is összerendezettebb. Újra a kiegyensúlyozottak, egységben lévőnek érezzük magunkat. A testi feszültségeket oldhatjuk fel ezzel a gyakorlattal, a két agyfélteke integrálásával megnövelhetjük szellemi teljesítőképességünket.

3. Érzelmi stressz leépítése: Két kezünk mutató és középső ujjával megérintjük a két homlokcsonti dudort. Hunyjuk le a szemünket, és érezzük az ellazulást. Addig tartsuk ezt a két pontot, amíg teljesen el nem lazulunk.

Hatása: Alkalmas a gyors kikapcsolásra és lazításra. Leépítjük az aktuális stresszt, és feloldjuk a szellemi blokádot. Ezután új döntéseket hozhatunk, ismét szabad az elménk. 

3. Csecsemőmirigy kopogtatása: Lazán zárjuk ökölbe a jobb vagy bal kezünket és a kulcscsont alatt kb. 5 cm-rel középen kopogtassuk meg a szegycsontot 19-szer. 

Hatása: A csecsemőmirigy fontos szerepet játszik a szervezet immunvédekezésében. A kineziológiában a csecsemőmirigy a meridiánok energiáramlása irányító központjának számít.  Segít az ellazulásban, nyugtatólag hat, erősíti az immunrendszert. Csökken a stressz!

escaping-reality.jpg

Ezen technikákon kívül vezesd be az alábbiakat is az életedbe:

  1. Nevess
  2. Sportolj
  3. Igyál sok vizet
  4. Relaxálj/Meditálj
  5. Kirándulj
  6. Utazz
  7. Légy a családoddal
  8. Élj társadalmi életet
  9. Ovass
  10. Legyen olyan hobbid, ami kikapcsol
  11. Menj moziba, színházba, múzeumba, koncertre
  12. Minden egyéb, ami lemaradt a listáról és feltölt. :)

Változtass az életeden! Tudtad, hogy amit 21 napon át csinálsz szokásoddá válik? Hát akkot útra fel! Kezdd el most és váljon szokásoddá, hogy foglalkozol magaddal! 

www.naturterapia.hu

Tanulási gátak kialakulása

A kiküszöbölés, mint tanulási gát. Egyszer egy cápát betettek egy medence vízbe egy üvegfallal a közepén. A cápa hiába látta a medence hátsó oldalát az üvegfalon keresztül, átúszni mégsem tudott. Az állatgondozók élelmet raktak az üvegfal túloldalára, a cápa pedig beütötte az orrát, mikor oda akart úszni érte. Másodszor is elindult az élelemért és megint csak beütközött a falba. Azután harmadszor is így járt. Ezt követően a cápa már csak körbe-körbe úszott úgy, hogy nem is ment az üvegfal közelébe. Mikor a gondozók eltávolították az üvegfalat, a cápa nem változtatott viselkedésén, nem próbált meg átúszni a medence másik oldalára még az élelemért sem. A cápa fejében az üvegfal még mindig létezett. Az állatgondozóknak a medence innenső oldalán kellett elhelyezniük az élelmet, egyébként a cápa éhen halt volna. Ez egy kiküszöbölési gát. Ilyen és ehhez hasonló kiküszöbölési gátakat hozunk létre, akár a tanulásról, akár másról legyen szó. 

Egy másik példa. 

A tanár kiszólítja Katát, hogy olvasson hangosan az osztály előtt. Kata vétett egy hibát, mert nem tudta, hogyan kell egy számára új szót kiolvasni. Mikor hallotta, hogy az osztály hangosan kinevette, elszégyellte magát, és ettől kezdve még többet hibázott a felolvasásban. A következő alkalommal, mikor Katának hangolsan fel kellett olvasnia, emlékezett rá milyen érzés volt a múltkori hibázás. Az arca elvörösödött és elkezdett égni. Azelőtt összezavarodott, hogy elkezdte volna az olvasást az osztály előtt. Mikor elkezdett olvasni, megint sokat hibázott. Méginkább szégyellte magát az osztály előtt. Kata azóta nem olvas fel osztály előtt, ha tudja aznap fel kell olvasnia mindig azt mondja az Anyukájának, hogy nem érzi jól magát és nem megy iskolába. 

Az eseményeket nem tudjuk megváltoztatni, de a valós énünk befolyásolhatja, hogyan éljük meg azt. Amint sikerül megváltoztatni érzéseinket, az eseményeknek nincs többé hatalma felettünk. 

Ha pl. Kata nem érez szégyent felolvasáskor, jobban fog olvasni és nem fog félni az oldalon megjelenő szavaktól. 

A kineziológia a mozgás tudománya. A mozgás nem csak a testi, lelki hogylétünkre hat kedvezően, hanem a gondolkodásunkra is. Bizonyos külső hatások kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermek tanulási képességét. A kineziológiai gyakorlatok segítenek ezen képességek javításán, megtanulják hogyan lehet oldani a stresszt, jobb teljesítményre lesznek képesek az iskolában. 
brain-gym-exercises1.png

A gyermekek részére összaállított gyermek kineziológia tanfolyam abban segít, hogy hogy eredményesebben birkózzanak meg a negatív hatásokkal. A gyeremek kineziológia tanfolyamról bővebb információ a következő linken: ITT olvashatsz!

Generációkon át!

Tudtad, hogy sejtszinten minden információ rögzül benned, amit az adott generációs vonal hordoz? Ezen generációs mintákra mindenkiben sejtszintű emlékezés van. Amíg egy adott generáció nem old meg egy adott problémát, addig azt generációs mintaként viszik tovább az utódok. Éldd az életed....törj ki és engedd el azon generációs mintáidat, melyek nem segítik az életedet! Légy Önmagad!

10646751_868730216484317_1483916476170488087_n.jpgA Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia© (TEK) olyan speciális coaching-tanácsadó rendszer, mely négy idősíkban (jelenben, kormunkában, generációs munkában és egyéb dimenziókban) vizsgálja a probléma kialakulási és megoldási mintáit, s ezzel a legteljesebb coaching-tanácsadási lehetőséget biztosítja a kliens/ügyfél számára.

www.naturterapia.hu

Miért ad az izomteszt jobb választ annál, minthogy elmondom mi lehet a bajom forrása?

A gondolatok becsapnak, mert sok mindent gondolhatunk és minél többet foglalkozik az ember ilyen dolgokkal annál rafináltabb az ember önmaga és mások felé. Az izmokban tárolt információk valamennyire objektívek, mert az ember nem tudja kigondolni, hogy milyen választ adjon az adott izom. Az izomteszt olyan információkat ad, amit nem a tudatos gondolatok irányítanak. Az izomteszt esetében egy élettani reakcióról van szó, ami arra épül, hogy a vázizmok alapvetően stressz hatására egy izomtónus változáson mennek keresztül, elgyengülnek és ez az a reakció, amit akkor figyelhetünk meg nagyban, amikor valakivel valami nagyon rossz hírt közlünk és akkor előtte leültetjük, mert érezzük, hogy megrogyadoznak a térdei. Egy izomtónus gyengülés következik be. Ez kicsiben is bekövetkezik mindenféle stressznél és ezt az izomtónus változást figyeljük azoknál a mozgásoknál, mozdulatoknál, amit az az izom konkrétan irányít. Láthatóvá válik az, hogy az az izomtónus gyengül vagy nem gyengül egy konkrét kérdés vagy téma esetén. Ezáltal megkapjuk a választ arra, hogy ez a dolog stresszeli vagy nem stresszeli az illetőt. Az izmok reakciója a tudatalattiból kiindulva sokkal gyorsabb reakció, mint ami a tudatos gondolkodásunk, hiszen különben nem tudnánk elkapni a kezünket a forró tűzhelytől, hamarabb válaszol az izom, mint ahogy mi a tudatos gondolkodásunkkal végiggondolnánk mit kellene tennünk.Tehát a kérdésünkre a válasz az, hogy az izomteszt gyorsabb és jobb választ ad a kérdésünkre, hiszen gyorsabb reakció, annál mire tudatosan megértenénk a kérdést, ami elhangzik.

 

izomteszt.jpg

Érzések tagadása!

Fedezd fel és dolgozd fel a saját érzéseid a kineziológia segítségvel!

Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket! Ha van egy pont a pszichénkben, ahol valami baj van, akkor megbolondulhatunk a testünkben vagy megbolondulhatunk a lelkünkben. Nagyon sokan inkább a testünkben bolondulunk meg, mint a lelkünkben. A mi társadalmunkban kevésbé szégyenítik meg az embereket, ha a testükkel van valami baj, mint akkor, ha a lelkükkel.
(Feldmár András)

a-nok-olyanok-400-szeles.jpg

 

www.naturterapia.hu

Kineziológus-természetgyógyász képzés

A hivatalos állami természetgyógyász kineziológus vizsga alapfeltételei:

ALAPKÉPZÉS:

  • Egészségügyi modul (egészségügyi végzettségűek az egészségügyi modulról felmentést kapnak)
  • Természetgyógyászati modul és életmódtábor
Jelentkezési feltétel: érettségi bizonyítvány. Az egészségügyi modul és Természetgyógyász modul tanfolyamok sikeres elvégzése után alapvizsga tehető az ETI/GYEMSZI-ben mindkét modulból, mely feltétele a szakvizsgának, amely már önálló tevékenységre jogosít az adott szakterületen.

SZAKKÉPZÉS: Kineziológia (KIM)A sikeres alapmodul vizsgák után van lehetőség kineziológia szakvizsgát tenni az ETI/GYEMSZI-ben.
One Brain módszer esetében az első 3 modul anyagából van a vizsga.
A hallgatók a hatályos magyar jogszabályok szerint letett állami vizsgát követően egy új, államilag elismert szakképesítést szerezhetnek, és ÁNTSZ működési engedéllyel mint egészségügyi szakdolgozók tevékenykedhetnek.
A kineziológia tanfolyamok elvégezhetőek az alapmodulok (egészségügyi és természetgyógyászati alapmodulok) nélkül is, amennyiben valaki nem szeretne vizsgát tenni vagy majd később végzi el az alapképzést és utána tesz szakvizsgát.
venice-da-vinci_02.jpg

Vigyázz mire gondolsz!

" Jelen választásainkat a múltban átélt traumáink és örömeink befolyásolják. S természetesen ma hozott döntéseink alapozzák meg a jövőnket. Ha fel tudjuk oldani a múlt traumáit, és erősíteni tudjuk az örömöket, választásainkkal azt a jövőt építjük, amelyet valójában akarunk."            Three In One Concepts

Az emberi agy nem tud különbséget tenni a valós cselekmények és a gondolatban lejátszódó elképzelt események között. 

Ha csak gondolatban, érzelmileg élünk át egy szituációt, eseményt, az agynak pontosan ugyan azon területei aktívak és ugyan azon frekvenciájú hullámokat bocsájt ki magából, mint amikor valóban fizikailag is megtörténik az adott szituáció. 

Ennek tudatában nem lehet elkülöníteni a gondolati érzelem és a valós események mellé társult eseményekhez társuló érzelmeket. Tehát minden érzelemmel párosult gondolat egy időn belül meg fog valósulni fizikai síkon is.
10469340_578076452315711_1945082917333164574_n.jpg
süti beállítások módosítása