Az alaphelyzet a következő: öt majom be van zárva egy ketrecbe, melynek közepén egy létrát helyeztek el, ami felett jó pár banán lóg. Minden egyes alkalommal, amikor az egyik majom elindult a létrán felfele, hogy leakasszon egy banánt, a kutatók a lent tartózkodó négy majmot hideg vízzel locsolták le.

Ez egy ideig így folyt, majd egyik nap, mikor az egyik társuk elindult a létrán, hogy egy banánt szerezzen, a társai visszarángatták, és ellátták a baját. Pár próbálkozás után a majmok teljesen leszoktak a banánszerzési akciójukról, és egyikőjük sem indult fel a létrán többé.

A kutatók ezután úgy döntöttek, hogy az egyik majmot kicserélik egy másikkal. Ez egyből megindult a banánok felé, de a többiek nem hagyták, és megverték. Az újonc még párszor próbálkozott, de idővel ő is megtanulta, hogy mi a szabály, még akkor is, ha nem tudta az okát, amiért a többiek nem engedik őt fel a banánokhoz.

 A kutatók még egy majmot kicseréltek, és a történet ugyanúgy megismétlődött, az először kicserélt majom is beszállt a másik megverésébe, pedig annak idején őt is jól elpüfölték a társai.

Az eset a harmadik és negyedik kicserélt majom esetében is megismétlődött. Végül pedig az ötödiket is kicserélték, így már egy állat sem volt a ketrecben, akit annak idején lelocsoltak volna hideg vízzel, de többé egy új társukat sem engedték fel a létrára.

Ha tudnánk kommunikálni velük, és megkérdeznénk tőlük, hogy mi az oka annak, hogy senki sem mehet fel a létrán, hogy levegyen egy banánt, a válaszuk feltételezhetően a következő lenne: “Nem tudjuk. A dolgok itt így mennek…”

Ismerős ugye a felfogás?

Ne hagyd, hogy a hiedelmek és a negatív berögzülések korlátozzanak! 

Forrás: http://filantropikum.com/