KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Az érintés hatalma

2018. január 25. - Kőszegi Zsuzsanna

Napjainkban már elfogadottabb, de korábban sok kérdést vetett fel az érintés fontossága és a benne rejlő „gyógyító erő, energia”. Az életerő energia létezését konkrétan tanulmányok hada dokumentálja. Az a tény, hogy ezek a kutatási eredmények nem képezik az egyetemi tanulmányok szerves részét, úgy gondolom, csupán tudománypolitikai okokra vezethető vissza.

Egy könnyű érintéssel nemcsak magunkon, hanem másokon is könnyedén segíteni tudunk, bármilyen furcsán hangzik, még akár számodra is, de vallom, hogy felgyorsíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Ez azért is működik, mert a gyógyítás az ember vele született és természetes képessége, mely a mai automatizált rohanó világunkban, nyilván inkább vicc, nevetség, kételkedések tárgyát képezi. Önző módon egy olyan világban szeretnénk élni, ahol a gyógyítás egyetemes, kézzelfogható, gyógyszerekkel, terápiákkal.

A testünkben és a körülötte áramló életenergia életünk minden percében eláraszt minket. A nyugati civilizáció ezt igyekszik tagadni. A tudományos módszerek szerint ahhoz, hogy valamit létezőnek ismerjünk el, létezőnek kell lennie. Mivel a tudósok nem rendelkeznek megfelelően érzékeny eszközökkel az életerő mérésére, ezáltal tagadják annak létezését.

Az érintés hatalma

Az életerő, azaz energia, ami megkülönbözteti az élőt az élettelentől. Az életenergia az élet serkentő áramlata, amelyet a világ számos kultúrája évezredeken át nagyra becsült és ismerte és használta. A kínaik csinek, a japánok khinek, Indiában pedig pránának nevezik. Ezek a kultúrák számos másik mellett természetesen, gyógyító masszázstechnikákban, akupunktúrában és a meditációk formájában is használják és alkalmazzák az energiát.

Valójában minden ember, minden pillanatban érzékeli az életenergiát, azonban nincsenek tisztában azzal, mi az, amit éreznek. Az életerő energia az élet serkentő áramlata, amely olyan szintű intelligenciával működik, ami mindig is foglalkoztatta az emberi képzeletet. Pedig az életerő energia érzékelését csak fel kell ismerni, gyakorolni, utána már bárhol és bármikor áramoltathatod.

Amit soha ne feledj, mint minden alternatív, holisztikus megközelítés esetén, bízz a folyamatban. Az életerő és az általa való gyógyulási folyamat annyira összetett, hogy meghaladja fogalmainkat és felfogóképességeinket. Az energia a test természetes intelligenciáját követi.

Törekedj te is rá, hogy rendszeresen és gyakran áramoltass energiát magadnak. Gyakorolhatod tévénézés, várakozás, sorban állás közben is. Bízz magadban, az is nagyszerű hatással van a rezgés magas szinten tartására, önmagad elfogadásáról és szeretetéről nem is beszélve. Amikor képessé válsz szereteted legmélyebb rétegeivel kapcsolatba kerülni, megváltozik rezgésed. Természetesen a szeretet helyett bármilyen más, erőteljes érzelmet is használhatsz. Előnyösen használható érzelmek például a lelkesedés, megelégedettség, csodálat és az inspiráció is. De használd bátran azokat az érzelmeket, melyek maguktól jönnek.

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem

 

süti beállítások módosítása