Agyunk azokat az információkat tartalmazza, amiben az illető hinni akar, és elfojtja azokat az élményeket, amiket fájdalmasnak talál. Ha meg akarjuk változtatni gondolataink történetét, amely programozza tüneteinket, betegségeinket, meg kell változtatnunk érzelmeinket, amelyek fenntartják azt.

Ezt egy rendezői munkához tudnám hasonlítani, nemhiába utal erre több optimista nézőpont is, hogy légy életed rendezője, légy a saját filmed főszereplője…ésatöbbi. Agyunk ennél furmányosabb és a domináns agyféltekünk emlékezete olyan, mint az Elfújta a szél félórás változata – átszőve törlésekkel, vakfoltokkal és színlelésekkel – a saját, megélt igazságunkhoz igazítva.

Nem meglepő ez alapján, hogy a domináns agyféltekénk, ahogy kutatások is bizonyítják analitikusan működik, feszülten összpontosítva a jellegzetességekre, hogy a múlt alapján programozva beazonosítsa azokat. Azon szerintem már meg sem kell, hogy domináns agyféltekénk fenemód ítélkező. Tehát, igen, visszatükrözi az összes feltételes „sérelmet/diszlexiát”, ami csak előfordult az életünkre kiterjedő tanulási folyamat során. Ezek a blokkok pedig általában félelmeink, fájdalmaink, szorongásaink és a fájdalomtól való félelmeink.

Ez sajnos arra enged következtetni, hogy a domináns agyféltek elsődleges mozgatórugói negatív érzelmi állapotok, amelyek nagyon is saját természetüknél fogva elfojtják és legtöbbször meg is fojtják a pozitív, hasznos önfejlesztés vágyát. Nem azért tehát, mert ennek így kell lenni, hanem lehet tán ez a program, pont az önsorsrontás érdekében fut és ehhez szükséges a lelki erő, adott esetben egy szakember, hogy kiderítsük és oldjuk ezeket a rosszul futó, már idejét múlt, vagy akár nem is rólunk szóló, hozzánk tartozó programokat. Ahogy Woody Allen Café Society filmjében hangzott, „az élet egy vígjáték, csak épp egy szatír írja” eme kutatások tükrében, viszont kijelenthetjük, hogy MI magunk vagyunk a szatírok!

De kérdem én, miért vagyunk önmagunk ellenségei, miért csináljuk ezt magunkkal, miért szenvedünk és ismételtetjük meg magunkkal ugyanazokat a fájó, visszahúzó élményeket, melyek a múltban tartanak? Mert ragaszkodunk! De mihez is? Gondoljuk csak végig!

Praxisom során találkoztam akár olyan esetekkel is, akik napra pontosan, vagy akár már napokkal, hetekkel a megrázó esemény előtt produkáltak tüneteket, melyek alapja szorongásokban nyilvánult meg és akár maguk sem értették miért, hiszen épp akkor életükben minden „rendben” ment.

Mit tehetünk, hogy jobban érezzük magunkat?
A stresszes tünetekkel, esetleg periódusokkal érdemes szembenézni és megvizsgálni kicsit mélyebben, más/több szemszögből is. A stressz ugyanis nem más, mint öncsonkítás, megfoszt bennünket a jelen tudatosságától, a lehetőségeinktől, az alternatíváktól és saját magunk irányításának képességétől.

A szőnyeg alá söprés átmeneti megoldást nyújthat ugyan, de érdemesebb akkor már hosszú távban gondolkozni, és gyökerénél elkapni levertségünk, szorongásunk esetleg depressziónk okát. Ehhez bátran kérjük szakember segítségét, aki megfelelő kérdezési technikákkal és módszerekkel irányba tud tenni minket. Beszéljünk valakivel érzéseinkről, emlékeinkről, akiben megbízunk, vagy csak töltsünk időt barátainkkal, családunkkal.

Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem