A minták az élet számos területét lefedik, legyen szó konfliktusokról, stresszhelyzetekről, kihívásokról, vagy éppen arról, mit várunk el a partnerünktől. Bármilyen élethelyzetbe is csöppenünk felnőttként, a gyerekkorunkban elsajátított, zsigerileg belénk égett, készen kapott működésmódok jutnak először eszünkbe, ezek a leghozzáférhetőbbek az elménkben, ezek tűnnek természetesnek.

Ha képesek vagyunk segíteni önmagunknak abban, hogy felismerjük, mi okozza saját nehézségeinket, hatalmas lépést teszünk előrefelé. Ha nem akarjuk mindenáron palástolni, elfedni hibáinkat, gyengeségeinket, végre fellélegezhetünk. Arról nem is beszélve, hogy önismeretünk igazi profitálói saját gyermekeink, környezetünk lesznek.

Minden élet egy-egy párhuzam a szülők életével. Egyre többen keresik a választ a miértekre, melyek hullámvasútként hol megkeserítik, hol kellemesen élhetővé teszik a mindennapjainkat. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak fekete, vagy fehér bármely történés az életünkben. Minden ember más, így a családja, és az örökölt családmintája is különbözik, illetve az is, ahogyan az emberek a mélypontokról a kiutat keresik. Akiből hiányzik az ösztönző erő, mert nem lát maga előtt fontos vagy elérhető célokat, örök kereső marad. Vagy inkább kesergő kereső, majd feladó. Családi minta ez is. Erre szocializálódott az ősei által és legtöbbször akkor ismerünk fel egy-egy hasonlóságot, amikor ugyanabba az életszakaszba kerülünk.

Az egyik legfőbb minta, fogadalom, hogy nem akarok olyan lenni, mint anyám vagy apám. Lehet, nekünk fel sem tűnik, hogyha pl. az egyik szülőnk folyton kibújt a felelősség alól, és folyton a másik felet hibáztatta vagy az egész világot, esetlegesen mi pont az ellenkezője leszünk ennek a végletnek. Hajlamosak leszünk mindenki más hibáját magunkra vállalni, és olyan munkahelyeket vonzunk be magunknak, ahol folyamatosan felelősséget kell vállalnunk. Ráadásul ezt nem is viseljük túl jól, de tesszük a kötelességünket, ha bele is betegszünk, mert nem is vagyunk tudatában annak, hogy honnan eredhet az egész történet. Aztán egy megvilágosodott pillanatban, egy beszélgetés, cikk, könyv kapcsán elénk jön az információ, hogy bizony mi is van ennek a hátterében. Ha pedig a fejünkre olvassák, azt hogy nincs felelősség érzetünk és folyton másokat hibáztatunk a kialakult életünkért (pl. a saját szüleinket, akiktől azt láttuk, és hallottuk, hogy másokat hibáztattak a félrecsúszott életükért, és az elszalasztott lehetőségekért) akkor pontosan azzá váltunk, akivé nem akartunk.

Az egészséges önismeret, hajlandóság arra, hogy ránézzünk mitől nem működnek a dolgaink! Önismeret, szembenézés önmagunkkal elsősorban azzal, hogy kik nem vagyunk mi, és hogy juthatunk oda, hogy önmagunk legyünk! Számos önismeretfejlesztő könyv, előadás és sok segítség áll már rendelkezésünkre, hogy elkezdjük megismerni önmagunkat. Bátran keressük fel ezeket az információkat, esetleg szakavatott kineziológust. A kineziológiában alkalmazott transzgenerációs szemlélet sokat segíthet, mely szerint egy családban generációról generációra öröklődnek minták, szokások, szabályok, elképzelések, és ezek nagyon erősen befolyásolják az életünket, ezáltal csak a szüleink és egyéb szocializációs minták felismerése, elengedése  után találkozhatunk az igazi önmagunkkal.

Éppen ezért nagy segítség lehet az útvesztőben egy külső harmadik szem, egy szakember képében, hiszen a blokkok oldásával és a régi minták újrakeretezésével egy, a már új énünk kibontakozásában vezet és kezdhetjük el figyelni önmagunkat, a hasonlóságot, vagy az ellenállást mindazzal kapcsolatban, amiről azt hisszük mi magunk vagyunk.

Nem kell feladni és hátratett kézzel nézni, ahogy a készen kapott mintáink uralják a sorsunkat. Van mit tennünk az életünkért, de érdemes rákészülni: kemény meló lesz.

Ha készen állsz találkozni önmagaddal várlak szerettel. JELENTKEZEM