Lényegében egész életünk arról az igyekezetről szól, hogy felhívjuk magunkra környezetünk figyelmét. Foglalkozzanak velük, fontosak legyünk számukra, kedveljenek minket…, talán még szeressenek is. Elvárásainkat az életkor előrehaladtával más és más érzelmi hőfokon próbáljuk érvényesíteni: az amennyit adok, annyit kapok arány, hol kiegyenlítődik, hol végletesen deformálódik.

Az örök gyerek típusú felnőttek – bármennyire is játékos a megfogalmazás a közösségek legveszélyesebb tagjai, hiszen ők ahhoz szoktak hozzá, hogy mindig többet kapnak, mint amennyit nyújtanak, a másik véglet a nagy önfelálodózké, akik többnyire valamilyen elszenvedett sérelem, hátrány okán a viszonzás nélküli adásban lelik örömüket. Egyik sem egy egészséges persona, különösen nem aktív életkorban. Ekkor kellene csak igazán fizikai, szellemi és érzelmi téren kiteljesedni, birtokolni mindazt a technikát és tudást, melyek révén biztos értékítéletet mondhatnánk saját és kollektív előzményeinkről és elvárható következményeinkről, melyek valószínű nem túl rózsásak, mivel túlnyomórészt nem éppen szívderítő sorsok állnak előttünk példaként. Lemondó tekintetek, szomorkás belenyugvás vagy éppen rikácsolós dühkitörések, nos ezek nem éppen szédítő perspektívák.

Nem arról van-e ezúttal is szó, hogy olyan képeket vetítünk magunk elé, amelyek kívülről ránk kényszerített vágyak, szokások, divatok által determináltak, miközben tudván tudjuk, hogy a későbbi problémáink magvát most, aktív korunkban vetjük el? Ha elhisszük azt, hogy az egészséges életmód meghosszabbítja életünk, miért nem bízunk abban, hogy az egészséges gondolkodás, megédesíti napjainkat. A dogok lényege, nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

Mérlegeljünk: kinek vagy minek a hiánya fog majd fájni, ha megöregszünk?

Képzeljük magunkat idős szeretteink helyébe. Persze feltehetjük a kérdést: miért most, amikor zajlik az élet, amikor robog a szekér, amikor az idő pénz…?

Válaszoljunk őszintén miről maradunk le, ami összemérhető a szeretteinkkel töltött idővel? Az igazi hiány az, amit elmulasztottunk, és nem az, amit még nem értünk el. Ha efelett érzett bánatunk önvádba csap át, végletesen kezdünk gondolkozni, nagy terveket szövünk, észre sem véve, hogy tetteinket egyfajta sértett dac vezérli. Ez az állandó elégedetlenség lerombolja környezetünkben az addig rólunk kialakult képet, de ami a fő baj, saját énképünket is. S nem értjük majd miért fordulnak el tőlünk szeretteink, ismerőseink, s nem fogjuk érteni azt sem, hogy ettől miért nő elégedetlenségünk, hiányérzetünk.

Az emberek nagy százaléka, meg sem tudja fogalmazni, miből fakad a hiányérzete. Nem könnyű magunkkal tisztázni, hogy akkor mi is jár nekünk az élettől. Szerintem mindaz, ami kapcsolódik előző éveink tevékenységeihez, de valamiképpen nem tudtuk végigvinni – időhiány, anyagiak miatt. Fontos, hogy ezt ne sérelemként éljük meg, a környezetünket hibáztatva.

Ha a múltat elmulasztott lehetőségek tárházaként éljük meg, előbb utóbb elveszted a képességed arra, hogy a jelen lehetőségeivel élj, hogy vágyakat fogalmazz meg a jövővel kapcsolatban, s mind nagyobb magányba taszítod magad.

Aki kizárja a világot, elveszti a gyakorlóterepet is, ahol nap mint nap bizonyíthat.

Tipp:
Hogy ne a félelmeink markába éljünk, ezáltal távol tartva magunkat a dolgoktól alkalmazzunk bohócvirágot. A lehetőségeket észre kell venni és ki is kell használni, hogy ne csak sodródjunk, ebben segítségünkre lehet a vadrózsa eszenciája. A diófának köszönhetően a változásokat könnyebben vesszük majd, a békaliliomnak köszönhetően pedig könnyebben teremthetünk kapcsolatokat másokkal, ami oldja a zárkózottságot és növeli esélyeinket egy egészségesebb életre. A feladataink pedig csak a mieink, mindenki a saját útját járja, így ne okoljunk másokat sorsunkért. A fűzfa képes oldani a negatív hozzáállást és az önsajnálatot.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, akkor töltsd ki az ingyenes Bach-virág tesztet!

Ingyenes Bach-virág teszt: Kitöltöm