Az embernek megvan az a tulajdonsága, hogy előítéleteket alkot. Ez a tulajdonság abban a normális és természetes hajlamban gyökerezik, mely szerint az ember olyan általánosításokat, fogalmakat, kategóriákat hoz létre, melyek tartalmát tapasztalati világának durva leegyszerűsítése adja. Pont ezért hajlamosak vagyunk nagyon irracionális, ésszerűtlen kategóriákat is komponálni. Személyes értékeink sajátos kategorizációs típust képeznek, melyek különösen hajlamosítanak bennünket arra, hogy előzetes ítéleteket alkossunk, úgy érezvén, hogy ehhez meg van minden jogunk, de a legszomorúbb benne, hogy nem számolunk a változással, mint kompetenciával, ezzel megadva a lehetőséget a másik félnek. Skatulyázunk, címkézünk, ítélünk és elítélünk, megnehezítve ezzel nemcsak magunk, de a másik helyzetét is a változás útján, főként, ha erre meg is van benne a hajlandóság. És hát miért ne láthatnánk bele a másikba azt, amivé szeretnénk, ha válna, megadva ezzel neki titkon a löketet, támogatást bíztatást, magunknak pedig a lehetőséget arra, hogy elengedjük előítéleteinket, valakivel vagy valamivel szemben.

Az alap rendkívül jelentős szerepet játszik az ember tanulásában. Szükségszerűen társas ösztönlénnyé varázsol minket, mely magyarázza, hogy miért is szeretnek az emberek egymás társaságában lenni. Arra próbálnék utalni, hogy azok az emberek, akik egymás társaságát kedvelik, létük elválaszthatatlan elemeit látják egymásban. Értékeik, ideáljaik azonosak, így tudnak azonosulni egymással. A hovatartozás érzése nagyon egyéni ügy, még ugyanazon csoporton belül is alakulhatnak ki szorosabb és lazább kohéziók, előítéletek, klikkek. Erősítve egymásban a közös értékeket és kizárva ezáltal spektrumunk tágítását és saját esélyeinket arra, hogy megértsünk és elfogadjunk másokat.

Az ember saját csoportjai közül rendszerint a család a legkisebb/szűkebb kohézió. Valószínűleg ebben rejlik annak a magyarázata, hogy minél jobban tágítjuk a látókörünk, annál gyengébb bennünk a csoporthoz fűződő érzés.

Az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, melynek alapja csupán annyiban reális, hogy az illető személy egy csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik. Nem jelenthetjük ki, hogy valamennyi túlfeszített általánosításunk előítélet. Egyesek pusztán téves fogalmak, amelyek helytelen információt tartalmaznak.

Különbséget kell tennünk az egyszerű tévedésen alapuló előzetes ítélet és a valóságos előítélet között. Az előzetes ítéletek akkor válnak előítéletekké, ha az újonnan feltárt ismeretek nem képesek változtatni rajta. Az előítéletre jellemző, hogy lepereg róla minden olyan bizonyíték, mely segíthetné annak meghazuttolását. Az előítélet és a közönséges ítélet között tehát az a különbség, hogy az utóbbiakat képesek vagyunk érzelmi ellenállás nélkül megvitatni és ha kell kijavítani. Minden olyan esetben előítéletesek vagyunk, amikor hamis általánosításokon alapuló negatív attitűdök bizonyos személyekkel kapcsolatosan tartósan fennmaradnak. Igen sok előítélet pusztán abból származik, hogy az ember követi a fennálló közösségileg előírt viselkedési szabályokat.

Az embernek először túl kell becsülnie azoknak a dolgoknak az értékét, melyeket szeret, mielőtt alá tudná becsülni azoknak a dolgoknak az értékét, melyeket gyűlöl.

A megközelítések sokféleségével kapcsolatban akkor járunk el a lehető legmegfelelőbben, ha valamennyinek teret engedünk. Mindegyik megtanít bennünket valamire, egyik sem igazabb a másiknál és egyik sem nyújt önmagában elegendő vezérfonalat a megismeréshez.

Minden egy reakcióra épül, de ezek felülírhatóak, ha az ember képes a változásra és azt tudatosan teszi. Az előítéletek, címkék helyett előremutatóbb, ha elengedjük őket és mindenkit elfogadunk úgy, ahogy van, hibáival együtt. Valamennyi társadalmi jelenségre érvényes, hogy szüntelenül soktényezős és tán sehol máshol nem mutatkozik ez meg jobban, mint az előítéletekben.

Tipp:
Ha Bach-virágokkal is szeretnénk dolgozni előítéleteink formálásában, akkor eszenciánk alapja legyen a rezgőnyár, mely segít megóvni az alaptalan dolgoktól való félelmeinktől, s túlzott érzékenységünket enyhíti bizonyos, számunkra stresszhelyzetet generáló esetekben. A kontrollálatlan vagy állandóan visszatérő gondolataink enyhítésére tegyünk a fiolánkba pár csepp fehér vadgesztenyét és természetesen vadrózsát, mely a fásultság és közöny kiváló ellenszere, mely feltételezhetően a negatív életszemlélet miatt alakult ki. Ha előítéleteinket szeretnénk elengedni, nyitottá kell válnunk; a békaliliom kiváló ellenszere a távolságtartásnak és zárkózottságnak, mely büszkeséggel keveredik. Hisz a problémáinkat, nézeteinket nem egyedül kell fel/megoldani, ez csak úgy megy, ha másokra (tanításainkra) nyitottak vagyunk. Ezért nem szabad dühösnek és agresszívnek lennünk sem másra sem a világra. A magyal segít, hogy ne érezzük magunkat becsapva. Oldja a féltékenységet, megbántódottságot, bosszúvágyat, dühöt és agressziót.

Érdekel a Bach-virágterápia tanfolyam: Jelentkezem